Márk szinte összeomlott. A veszteség súlya alatt roskadozott, és ha Lilla nincs mellette, talán valóban beleroppan. A felesége azonban higgadt maradt, és amikor ő kétségbeesetten járkált fel-alá, Lilla már a megoldáson gondolkodott.

– Eladjuk a nyaralót és a lakást is – mondta határozottan. – Veszünk egy kisebb ingatlant átmenetileg. A garázs bérlemény volt, a tulajdonostól kártérítést kell követelnünk.

Azt is hozzátette, hogy amíg a per lezajlik, egyetlen megmaradt járművel próbálnak talpon maradni. – Ez nem csőd, csak átmeneti visszaesés. Kibírjuk – erősítette a férjét.

Kemény hónapok következtek. Olyan szorosra kellett húzniuk a nadrágszíjat, hogy szinte fájt. Mégis, valahogy boldogultak.

Ami igazán fájt, az nem is a nélkülözés volt, hanem a csend. A rokonság részéről. Nem hívták őket, nem érdeklődtek, és amikor végre új, szerény otthonukba költöztek, a meghívás ellenére senki sem jelent meg a lakásavatón.

Később feltűnt, hogy egyre több ünnepségről maradnak le. Először mentegetőztek a többiek, hogy most elmarad az összejövetel, aztán kiderült: az ünnep megvolt, csak őket nem látták szívesen. Ez különösen Márkot viselte meg.