Márk ekkor lépett ki a fürdőszobából, gondosan felöltözve, frissen fésülve.

— Indulhatunk? — kérdezte.

— Mindjárt kész vagyok — felelte Lilla, miközben becsatolta a karkötőjét.

— Akkor menjünk. Tudod, anya nem szeret várakozni.

Az autóban Márk kifejezetten jókedvű volt. Bekapcsolta a rádiót, halkan dúdolt a zenére, és időnként megjegyzéseket tett a forgalomra. Arról beszélt, mit lenne érdemes rendelni, felidézte a tavalyi különleges fogást, és láthatóan elégedetten készült az estére — anélkül, hogy sejtette volna, ez az ünneplés most másképp alakulhat, mint az eddigiek.

Felidézte a tavalyi „különleges fogást”, és azt ígérte, hogy idén még emlékezetesebb estét szervez az édesanyjának. A hangjában ott csengett az elégedettség: büszke volt rá, hogy mindent kézben tart.

— Már napokkal ezelőtt lefoglaltam az asztalt — jegyezte meg önelégülten. — Az ablak mellé, ahogy anya szereti. És megbeszéltem velük, hogy a tortát csillagszórókkal hozzák ki. Igazi meglepetés lesz.

Lilla csak egy rövid bólintással reagált.

— Jó, hogy ennyire előrelátó voltál.

Tekintetét az ablakon túli esti fényekre függesztette, és gondolatai messzire kalandoztak. Nemsokára minden világossá válik — futott át rajta. Ez az ünnep más mederben fog haladni, mint az eddigiek. Furcsa módon sem idegességet, sem bosszúságot nem érzett. Inkább csendes, távolságtartó bizonyosság ült benne.

Az étterem félhomállyal és fűszeres illatokkal fogadta őket. Eszter már ott ült az asztalnál: új ruhát viselt, haja frissen, gondosan beszárítva omlott a vállára. Amint meglátta a fiát, felállt, hogy megölelje, majd Lilla felé csak egy kimért biccentést intézett.

— Végre megérkeztetek! Már azt hittem, késtek — jegyezte meg szemrehányó éllel, noha pontosan érkeztek.

— Anya, hét órára beszéltük meg — emlékeztette nyugodtan Márk.

— Persze, persze, csak aggódtam. Ki tudja, milyen a forgalom ilyenkor… Na, üljetek le! Már átnéztem az étlapot, rengeteg érdekes fogás van!

Eszter gondolkodás nélkül magához ragadta az irányítást. Kinyitotta az étlapot, hangosan sorolni kezdte az ételeket, kérdésekkel bombázta a pincért az egyes szószokról, és részletesen érdeklődött, melyik bor illene leginkább a kiválasztott húsokhoz. Döntéseit egyedül hozta meg, mintha természetes lenne, hogy más véleménye nem számít. Márk mindenre helyeslően bólogatott. Lilla csendben figyelt.

— Ebből az előételből is kérjünk… és egy salátát még hozzá. Ó, és a desszert! Születésnap torta nélkül? Ugye, Márk?

— Természetesen, anya — mosolygott a férfi.

Lilla nyugodtan szemlélte a jelenetet. Észrevette, milyen magától értetődő könnyedséggel választ Eszter a legdrágább tételek közül, pontosan tudva, hogy a számlát nem ő fogja állni. Milyen természetesen kezeli, hogy más pénzéről dönt. És milyen régóta megszokta már ezt a helyzetet.

A vacsora a jól ismert forgatókönyv szerint zajlott. Eszter beszámolt ismerősei ügyeiről, panaszkodott a szomszédokra, és hosszasan fejtegette, mennyire elégedetlen az új közös képviselővel. Márk nevetgélt, közbeszólt, újratöltötte édesanyja poharát. Lilla többnyire hallgatott, csak néha fűzött hozzá egy-egy semleges megjegyzést.