«Beadom a válópert.» — dühösen közölte Gábor
A csend kegyetlenebb, mint a szavak.
A televízióban valami végeláthatatlan sorozat ment háttérzajként, miközben Eszter a konyhában állt, és csendesen hámozta a krumplit a vacsorához. A keze dolgozott, de a gondolatai máshol jártak. Mostanában egyre nehezebben rázta le magáról a rosszkedvet.
Gábor az utóbbi hetekben szinte állandó feszültségben élt. Késő estig bent maradt a munkahelyén, és amikor végre hazaért, ideges volt és szótlan. Azt mesélte, megint kapkodás van az üzemben: a faipari részlegen kevés az ember, mindenki túlórázik, különben nem készülnek el időben a bútorok. Ha csúszik a szállítás, búcsút inthetnek a prémiumuknak. Legalábbis ezt hajtogatta.
Eszter közben a forró serpenyőbe tette a befűszerezett húspogácsákat. Az olaj azonnal sercegni kezdett, a konyhát betöltötte a sült hús illata, a fasírtok szépen pirultak.
Régebben, ha Gábor megérezte ezt az illatot, már az előszobából vidáman bekiáltott:
– Eszter, már megint a kedvenceimmel vársz?
Le sem tette a kabátját, már ült is az asztalhoz, és jókedvűen dicsérte a főztjét, mintha ez lenne a nap fénypontja.
