Most azonban csak az ajtó csapódását hallotta. Gábor hosszan matatott az előszobában, majd ingerülten megszólalt:
– Füstszag van az egész lakásban!

– Gyere vacsorázni – szólt ki Eszter békülékenyen.

– Nem vagyok éhes. Ettünk bent a műhelyben a fiúkkal – morogta a férfi, és egyenesen Márk szobája felé vette az irányt.

Eszter némán leszűrte a megfőtt krumplit. Összeszorult a torka. Azért készítette így, mert tudta, hogy Gábor vajjal és apróra vágott kaporral összetörve szereti, a ropogósra sült fasírttal együtt. Értette ő, hogy fáradt. De miért rajta csattan minden?

Arra számított, hogy amíg Márk egy hónapig szakmai gyakorlaton van, végre kettesben lehetnek. Talán visszatalálnak egymáshoz, mert az utóbbi időben mintha szürke köd telepedett volna a házasságukra. Ehhez képest Gábor már harmadik estéje a fia ágyában alszik. Azzal indokolta, hogy mellette nem tud rendesen pihenni, pedig hajnalban kelnie kell.

Való igaz, már rég nem olyan a kapcsolatuk, mint régen. A hajdani szenvedély kialudt, de mostanra még a meghittség is megkopott. Tizennyolc éve élnek együtt – talán mindenütt így alakul, gondolta Eszter. Nincs oka panaszkodni… vagy mégis?