«Nem adom oda senkinek! Ez az otthon kizárólag az enyém!» — jelentette ki Réka határozottan, egyenesen a férje szemébe nézve
Réka belépett az előszobába, és egy pillanatra megállt, ahogy az utóbbi időben mindig tette. A tágas nappali magas belmagasságú volt, a széles ablakokon keresztül szabadon áradt be a fény; a padlón az a tölgyfa parketta volt, amit még az édesapja és édesanyja fektetett le saját kezűleg.
A háromszobás, Belvárosban található lakás volt az az örökség, amelyet szülei halálát követően kapott. Minden sarokban ott rejtőztek a közös esték emlékei, a nevetés és az otthon melege.
Amikor Tamás megkérte a kezét, Réka gondolkodás nélkül felajánlotta, hogy nála lakjanak együtt. Volt elég hely, a lakás bőven elég nagy volt kettejüknek. Tamás boldogan beleegyezett, magához ölelte, megcsókolta, és lelkesen helyeselt. Az esküvőt egyszerűen tartották, nagy csinnadratta nélkül. A nászút után hozzáláttak a közös élet berendezéséhez.
Réka belsőépítészként dolgozott, Tamás egy IT-cégnél volt alkalmazásban. Együtt tervezték meg a felújítást. Szereztek egy új, modern kanapét, a régi függönyöket redőnyökre cserélték, a konyhát pedig teljesen megújították — világos bútorokkal és beépített gépekkel. Réka minden változást örömmel fogadott. A lakás fokozatosan az ő közös otthonukká alakult.
Tamás rendszeresen átcsalta a barátait; a konyhában ültek, söröztek, focimeccsekről és videojátékokról beszélgettek. A vendégek rendre elismerően jegyezték meg:
— Tamás, neked aztán bejött az élet! Ekkora lakás, ilyen csinos feleség. Igazán szerencsés pasas vagy.
Tamás csak mosolygott, nem ellenkezett. Réka hallotta ezeket a szavakat, de nem bántotta: a lakás valóban gyönyörű volt, és számára magától értetődő volt, hogy megosztja a férjével.
Az első fél év nyugodtan telt. Réka otthonról dolgozott, általában a dolgozószobában ült a gép előtt és terveket rajzolt. Tamás későn ért haza, fáradtan, de jókedvűen. Esténként közösen vacsoráztak, sorozatokat néztek, hétvégékre közös programokat találtak ki. Az élet harmonikus volt, nézeteltérés nélkül.
Aztán minden felborult, amikor az anyós egyre sűrűbben kezdett megjelenni náluk. Margit néni Újpesten lakott egy régebbi kétszobás bérleményben, amelyet évekkel korábban kapott. Korábban csak ritkán jött el, ünnepekre vagy különleges alkalmakra. Az esküvő óta viszont a látogatások megsokasodtak.
Kezdetben süteménnyel állított be.
— Rékácska, sütöttem nektek. Az én Tamásom az almásat szereti a legjobban — mondta kedvesen.
Réka megköszönte, és vizet tett fel teának. Margit néni leült az asztalnál, megitta a teáját, aztán felállt és végigjárta a szobákat.
— De szép itt minden nálatok. Remek az elosztás, mennyi a fény. A felújítás is remek, látszik, hogy odatettétek magatokat — mondta elismerően.
— Köszönöm szépen, Margit néni — válaszolta Réka udvariasan.
Az anyós benézett a hálóba, végigfutotta szemével a szekrényeket, még a dolgozószobába is bekukkantott.
— Ez itt micsoda, dolgozósarok? — tudakolta.
— Igen, otthonról dolgozom — felelte Réka.
— Az kényelmes lehet. Egy egész szoba csak a munkára. Nem mindenkinek adatik meg — bólogatott Margit néni.
A hangja dicsérő volt, de Réka a szavak mögött mást is kiérzett: nem irigységet, inkább egyfajta kalkuláló pillantást, mintha az anyós arról gondolkodna, miként lehetne a helyet másképp kihasználni.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz