«Nem adom oda senkinek! Ez az otthon kizárólag az enyém!» — jelentette ki Réka határozottan, egyenesen a férje szemébe nézve
Réka belépett az előszobába, és egy pillanatra megállt, ahogy az utóbbi időben mindig tette. A tágas nappali magas belmagasságú volt, a széles ablakokon keresztül szabadon áradt be a fény; a padlón az a tölgyfa parketta volt, amit még az édesapja és édesanyja fektetett le saját kezűleg.
A háromszobás, Belvárosban található lakás volt az az örökség, amelyet szülei halálát követően kapott. Minden sarokban ott rejtőztek a közös esték emlékei, a nevetés és az otthon melege.
Amikor Tamás megkérte a kezét, Réka gondolkodás nélkül felajánlotta, hogy nála lakjanak együtt. Volt elég hely, a lakás bőven elég nagy volt kettejüknek. Tamás boldogan beleegyezett, magához ölelte, megcsókolta, és lelkesen helyeselt. Az esküvőt egyszerűen tartották, nagy csinnadratta nélkül. A nászút után hozzáláttak a közös élet berendezéséhez.
Réka belsőépítészként dolgozott, Tamás egy IT-cégnél volt alkalmazásban. Együtt tervezték meg a felújítást. Szereztek egy új, modern kanapét, a régi függönyöket redőnyökre cserélték, a konyhát pedig teljesen megújították — világos bútorokkal és beépített gépekkel. Réka minden változást örömmel fogadott. A lakás fokozatosan az ő közös otthonukká alakult.