“Ehhez nem járulok hozzá” — határozottan bezárta az ajtót
Ez a gyáva döntés felháborító és fájdalmas.
A vízforraló éles sípolása éppen akkor hasított bele a lakás csendjébe, amikor megszólalt a csengő. Erika félretolta a félig megpucolt krumplit, a kötényébe törölte nedves kezét, majd az ajtóhoz sietett. A küszöbön Renáta állt, a férje húga — új szabású kabátban, gondosan beszárított frizurával, és azzal a jól ismert, enyhén mesterkélt mosollyal az arcán, amely mindig akkor jelent meg rajta, amikor kérni készült valamit.
— Erus, gondoltam, benézek egy pillanatra! — csicseregte, puszit lehelve a levegőbe Erika arca mellett. — Zoltán itthon van?
— Dolgozik, estig műszakban — felelte Erika, és félreállt, hogy beengedje. — Csak később jön.
— Semmi gond, addig elleszek veled.
Renáta magabiztosan vonult be a konyhába, kabátját hanyagul a szék támlájára dobta, majd letelepedett az asztalhoz, mintha mindennap itt reggelizne. Erika visszafordult a mosogatóhoz, de gyomrában már ott motoszkált az előérzet: Renáta sosem toppant be ok nélkül.
