— Beszélek Zoltánnal — suttogta végül.

— Tudtam, hogy számíthatunk rád! — ragyogott fel Renáta, mintha már el is dőlt volna az ügy. — Jaj, biztos Krisztina hív…

Előkapta a telefonját. Erika az ablakhoz fordult, és a megszokott udvart nézte. Úgy érezte, mintha idegen kezek máris benyúlnának az otthonába, elvennék a terét, a biztonságát. És a legnyugtalanítóbb az volt, hogy nem volt biztos benne: a férje mellé áll majd.

A kijózanító valóság

A jogi tanácsadó iroda a piac közelében, egy öreg, négyemeletes épületben működött. Erika elsétált a megkopott „Közjegyző” felirat mellett, majd benyitott a nehéz ajtón, amelyen ez állt: „Jogi segítségnyújtás”.

Odabent por és régi iratok szaga keveredett. Egy apró asztal mögött fiatal titkárnő ült, feltűnő sminkkel, tekintetét a telefonjára szegezve.

— Van időpontja? — kérdezte anélkül, hogy felnézett volna.

— Nincs, de sürgős lenne… — kezdte Erika bizonytalanul.

— Gábor ügyvéd úrhoz vagy Anita ügyvédnőhöz?

Erika tanácstalanul megvonta a vállát. Telefonon csak annyit mondtak neki előző nap, hogy menjen be. A lány sóhajtott, majd tárcsázott.

— Gábor? Itt egy hölgy időpont nélkül. Milyen ügyben? — nézett kérdőn Erikára.

— Lakcímbejelentés… rokonoknak — préselte ki magából.

Néhány perc múlva átkísérték a szomszéd helyiségbe. A masszív íróasztal mögött negyvenes férfi ült, kissé kopaszodva, fáradt arccal.

— Hallgatom — mondta röviden.

Erika helyet foglalt, és kissé zavarosan előadta a történetet: Renáta kérését, Krisztina helyzetét, és hogy Zoltán talán már bele is egyezett. Az ügyvéd csendben figyelt, tollával az asztalon kopogtatva. Amikor befejezte, levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét.

— A lakás az ön nevén van? — kérdezte.

— Igen. Még az első házasságomból maradt rám.

— A férje be van jelentve?

— Igen, nyolc éve együtt élünk.

Gábor bólintott, majd komolyan a szemébe nézett.

— Ha egyszer bejelenti őket, bírósági eljárás nélkül nem tudja majd kijelenteni. Ezt vegye komolyan.

Erika összeszorította a táskáját.

— De azt mondják, csak ideiglenesen…

— Mindenki ezt mondja — felelte fáradt hangon. — Aztán telnek a hónapok, jönnek az indokok. Kiskorú gyerekek esetén pedig a törvény kifejezetten védi őket. A gyakorlatban szinte lehetetlen kitenni őket.

Elővett egy nyomtatványt.

— Ebben részletesen le van írva, milyen jogai vannak tulajdonosként, és milyen kockázatokkal jár az ideiglenes bejelentés is.

Erika végigfutotta a sorokat: „állandó tartózkodási jog”, „kényszer-kiköltöztetés kizárt”, „használati jog”. A betűk összefolytak előtte.

— Akkor mit tanácsol? — kérdezte alig hallhatóan.

— Ne járuljon hozzá — vont vállat az ügyvéd. — Ez az ön tulajdona. Sem erkölcsi, sem jogi kötelezettsége nincs.

— És ha a férjem ragaszkodik hozzá?

Gábor hátradőlt, hangja enyhébb lett.

— Húsz éve dolgozom ezen a területen. Tudja, mi a közös ezekben az esetekben? Amint a négyzetméterek kerülnek előtérbe, a kapcsolat meginog. Sokszor nemcsak az ingatlan, hanem a házasság is rámegy. Ez szinte törvényszerű.

Kiállította a konzultációról a számlát, és a papírokkal együtt átnyújtotta.