— Főzzek teát? — kérdezte, miközben visszatette a lángra a forralót.

— Ha már itt vagyok, jöhet — vont vállat Renáta, és kritikus pillantást vetett a helyiségre. — Mindig mondtam, hogy otthonos nálatok. Bár egy kicsit szűkös, nem?

Erika nem reagált, inkább a fazékba öntötte a krumplit.

— Egyébként nem csak látogatóba jöttem — folytatta Renáta, manikűrözött ujjaival dobolva az asztalon. — Beszélgettünk a családban… Ugye nem lenne ellenedre, ha Krisztinát a gyerekekkel idejelentenénk be? Csak átmenetileg, pár hónapra.

Erika kezében megbillent a fazék, alig tudta megtartani. Lassan letette, majd szembefordult sógornőjével.

— Hogy érted, hogy idejelenteni? — kérdezte, és érezte, ahogy belül jeges szorítás fut végig rajta.

— Ugyan már, tudod jól. Lakcímbejelentés, papírok, a szokásos ügyintézés. Az óvoda és az iskola miatt kell. Krisztinának most nincs rendben a lakásügye, a válás után az a gazember semmit nem hagyott rá…

A forraló újra felsivított, de Erika szinte meg sem hallotta. A fejében csak az visszhangzott: „megbeszéltük a családban”. Mikor? Kikkel? És Zoltán miért nem szólt neki erről?