«Elment» — suttogta Réka megtörten
Milyen kétségbeejtő gyávaság ez.
A csengő hangja úgy hasított bele a csendbe, hogy Réka ijedtében majdnem elejtette a tálat, amelyben a palacsintatésztát keverte. Senkit sem várt. A szőnyegen ülő Lilla, aki egy megviselt plüssmackóval játszott, azonnal felkapta a fejét.
— Anya! Apa jött haza?
Réka letette a tálat a konyhaasztalra, majd a kötényébe törölte lisztes kezét. A szíve összeszorult. Három hónap telt el, és a kislány még mindig reménykedett. Minden zajra, minden lépésre felcsillant a szeme.
— Nem, kincsem. Apa… még mindig vidéken dolgozik.
Újra megszólalt a csengő, most türelmetlenebbül. Réka végigsimított kifakult pólóján, gyors mozdulattal copfba fogta kócos haját, és az ajtóhoz lépett. Amikor belenézett a kitekintőn, földbe gyökerezett a lába. A lépcsőházban Gabriella állt, egy hatalmas utazótáskával a kezében.
Az anyósa. Pont most.
Villámgyorsan cikáztak a gondolatok a fejében. Mit mondjon? Hogyan magyarázza meg? Márk határozottan megtiltotta, hogy elárulja az igazságot az anyjának. „Majd én elmondom neki, ha eljön az ideje” — vetette oda búcsúzáskor.
Azóta három hónap telt el. Gabriella egy közeli városban élt. Eleinte hetente telefonált. Réka azt hazudta, hogy Márk sokat dolgozik, elfoglalt, majd visszahívja. Később a hívások ritkultak — talán a fia maga is kitalált valami mesét.
Nem volt más választása, ajtót nyitott.
— Rékácskám! — tárta szét karját Gabriella sugárzó arccal. — Meg akartalak lepni! Ugye Márk tud róla?
— Nem… — hebegte Réka erőltetett mosollyal. — Nem szóltam neki. Ő most…
— Dolgozik, persze — bólintott az anyós, már be is lépve a lakásba. — Hol vannak az unokáim? Lillácska!
A kislány kikukucskált a sarok mögül, majd amikor felismerte a nagymamáját, sikítva rohant hozzá. Gabriella felkapta a hatéves gyereket, megpörgette a levegőben, és puszikkal halmozta el.
— Mennyit nőttél! Kész kis hercegnő lettél! És Benedek merre van?
— Iskolában — felelte Réka, közben feszülten figyelte, mit vesz észre az anyós. — Már harmadik osztályos.
Gabriella letette Lillát, és máris kipakolni kezdett.
— Hoztam ezt-azt. Saját paradicsom, friss kovászos uborka — Márk mindig imádta. Feketeribizli-lekvár is van. Neked pedig, Lillácska, egy új baba.
A kislány boldogan kapta fel a színes dobozt, de Réka rászólt:
— Előbb moss kezet, kicsim.
Amikor Lilla elszaladt a fürdőszoba felé, Gabriella körbenézett. Az arca alig észrevehetően megfeszült. A lakás, amely valaha tiszta és barátságos volt, most elhanyagoltnak tűnt. A tapéta a fal tövében felpöndörödött, a konyhában három égőből csak egy világított, a csapból egyenletesen csöpögött a víz. Az ablakpárkányon a virágok lekókadtak, a sarokban pedig egy halom kimosatlan ruha hevert.
És ott volt Réka is. Mindig ápolt, rendezett külsejű nő volt, most viszont megnyúlt pólóban állt előtte, karikás szemmel, töredezett körmökkel.
— Réka… — szólalt meg halkabban Gabriella. — Olyan sápadtnak tűnsz. Minden rendben?
— Persze, semmi baj — felelte túl gyorsan, miközben a hűtőbe pakolta az élelmiszereket. — Csak sok a munka. Két helyen dolgozom mostanában. Lilla múlt héten megfázott, éjjelente alig aludtunk.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz