«Elment» — suttogta Réka megtörten
Milyen kétségbeejtő gyávaság ez.
A csengő hangja úgy hasított bele a csendbe, hogy Réka ijedtében majdnem elejtette a tálat, amelyben a palacsintatésztát keverte. Senkit sem várt. A szőnyegen ülő Lilla, aki egy megviselt plüssmackóval játszott, azonnal felkapta a fejét.
— Anya! Apa jött haza?
Réka letette a tálat a konyhaasztalra, majd a kötényébe törölte lisztes kezét. A szíve összeszorult. Három hónap telt el, és a kislány még mindig reménykedett. Minden zajra, minden lépésre felcsillant a szeme.
— Nem, kincsem. Apa… még mindig vidéken dolgozik.
Újra megszólalt a csengő, most türelmetlenebbül. Réka végigsimított kifakult pólóján, gyors mozdulattal copfba fogta kócos haját, és az ajtóhoz lépett. Amikor belenézett a kitekintőn, földbe gyökerezett a lába. A lépcsőházban Gabriella állt, egy hatalmas utazótáskával a kezében.
Az anyósa. Pont most.
Villámgyorsan cikáztak a gondolatok a fejében. Mit mondjon? Hogyan magyarázza meg? Márk határozottan megtiltotta, hogy elárulja az igazságot az anyjának. „Majd én elmondom neki, ha eljön az ideje” — vetette oda búcsúzáskor.