«Egyetlen napot sem akarok még veled leélni!» — Eszter haragosan
Szívbemarkoló, mégis reményteli fordulat érkezik.
– Elég volt, tovább nem bírom! – Eszter gyűlölettel a szemében meredt a férjére. – Egyetlen napot sem akarok még veled leélni!
– Ugyan, ne dramatizálj – vigyorgott gúnyosan Balázs. – Mintha én annyira ragaszkodnék hozzád!
– Akkor legyen válás?
– Legyen hát! – csattant fel a férfi. – Holnap beadom a keresetet!
Húsz éven át éltek együtt. Felnevelték a fiukat, aki időközben felnőtté vált. Nem lettek dúsgazdagok, de volt saját lakásuk, autójuk, sőt egy kis hétvégi házuk is. Mindent a két kezükkel teremtettek meg, külső segítség nélkül.
Az első években szinte idillikus volt a kapcsolatuk. A nulláról indultak, támogatás és hátszél nélkül, mégsem távolodtak el egymástól a nehézségek miatt. Épp ellenkezőleg: a gondok inkább összekovácsolták őket. Mindig számíthattak a másikra, közösen hozták meg a döntéseket, és együtt álmodoztak a jövőről.
Nem voltak nagy szavak, nem hangoztatták naponta a szerelmüket – de a szeretet ott volt a mindennapjaikban. Balázs figyelmes férj és gondoskodó apa volt, kivette a részét a házimunkából is. Eszter tisztelte a férjét, ügyesen irányította az otthont, és gyakran gondolta úgy, hogy szerencsés asszony.
Aztán a tizedik házassági évük táján valami lassan megváltozott.
Nem egyik napról a másikra, hanem apránként, szinte észrevétlenül.
Balázs munkahelyet váltott, és az új állással együtt hosszú, többhetes kiküldetések is jártak. Egyre többször volt távol otthonról.
Eszter bízott benne. Soha nem adott okot féltékenységre, és ő maga sem lépett félre soha. Mégis, a lelke mélyén időnként felbukkant egy nyugtalanító gondolat: „Vajon tényleg mindig egyedül van ott?” – kérdezte magától, majd megijedt a saját kételyétől.
Egy alkalommal megosztotta ezt a bizonytalanságát a barátnőjével, aki harsány nevetésben tört ki.
– Eszter, ne légy már naiv! – legyintett. – Szerinted egy férfi kibír egy hónapot magányosan? Ugyan már!
Eszter próbálta védeni Balázst, de a barátnő hajthatatlan maradt.
– Ha kételkedsz, járj utána! – jelentette ki végül határozottan.
– Mégis hogyan? – hökkent meg Eszter.
– Egyszerű. Elutazik, te pedig egy hét múlva utána mész. Szó nélkül. Akkor majd minden kiderül.
Eszter hosszan töprengett, aztán megrázta a fejét.
– Nem. Nem teszem. Mi van, ha csak a képzeletem játszik velem? Balázs mélyen megbántódna. Azt hinné, nem bízom benne.
– Lehet. De legalább megtudod az igazságot – felelte a barátnő ellentmondást nem tűrően. – És szerintem az nem lesz kellemes.
Eszter végül nem hallgatott rá. Nem követte a férjét, nem szervezett titkos ellenőrzést.
Arra viszont álmában sem gondolt, hogy ez az ártatlannak induló beszélgetés rövid időn belül megingatja a házasságát.
A barátnő ugyanis elmesélte a hallottakat a saját férjének – természetesen kiszínezve, eltúlozva a részleteket.
Az pedig, ki tudja, férfibüszkeségből vagy meggondolatlanságból, továbbadta Balázsnak.
Balázs azonban nem kérdezett rá, nem kezdeményezett őszinte beszélgetést. Inkább magába zárkózott, és csendben neheztelni kezdett.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz