Szóval Eszter nem bízik benne? A háta mögött kibeszéli a barátnőivel? Még ellenőrizni is készül? Rendben van… majd meglátjuk, hová vezet ez.
De ami igazán feszíteni kezdte belülről, az a lassan gyökeret verő gyanú volt, amely észrevétlenül költözött a szívébe.
A gyanú lassan mérgező gondolattá sűrűsödött benne: ha Eszter ilyesmit feltételez róla, akkor talán neki magának is van takargatnivalója…
Egy elhamarkodott mondat és egy kívülálló felelőtlen közvetítése elég volt ahhoz, hogy hajszálrepedés keletkezzen a házasságuk falán.
A legszomorúbb az volt, hogy eleinte egyikük sem érzékelte, mekkora baj indult el.
Nem kapták rajta egymást semmin, nem volt bizonyíték hűtlenségre. Idővel azonban ez már nem is számított. Minden kimondott szó, minden mozdulat, egy félrenézés vagy egy sóhaj is gyanússá vált. Mindketten a rosszat keresték a másikban: rejtett célzást, megjátszást, lenézést, sőt néha már gyűlöletet is beleláttak a másik tekintetébe.
Eszter tisztán érezte, hogy Balázs megváltozott vele szemben. A távolságtartását egyetlen dologgal tudta magyarázni: már nem szereti őt.
Balázs pontosan ugyanezt gondolta Eszterről.
A különbség csupán annyi volt, hogy míg Eszter próbálta fegyelmezni magát és elfojtani az indulatait, Balázs más utat választott: az italhoz nyúlt.
Egyre gyakrabban állított haza ittasan. Egyre sűrűbben emelte fel a hangját, és egyre bántóbban beszélt a feleségével. Odáig fajult a helyzet, hogy a fizetését sem adta haza többé, mintha teljesen megszűnt volna a közös kassza. Arról is megfeledkezett, hogy minden évben megünnepelték a házassági évfordulójukat – ez most csendben, szó nélkül múlt el.
Amikor Eszter óvatosan emlékeztette erre, nem bocsánatot kapott válaszul, hanem kioktatást. Balázs kijelentette, hogy egy asszonynak tudnia kell, hol a helye, és ő, mint férfi, azt teszi, amit jónak lát. Neki senki ne mondja meg, mit csináljon – még a saját felesége sem.
Eszter tűrt. Abban reménykedett, hogy ez csak átmeneti időszak, amely majd magától lecsillapodik.
De a rossz időszak nem ért véget. Évekig húzódott.
És minél több idő telt el, annál fojtogatóbbá vált az otthoni légkör.
Felgyűltek a sérelmek, kimondatlan vádak és kimondott, durva sértések. Olyan szavak is elhangzottak, amelyeket egyikük sem tudott igazán megbocsátani. Egyszer még az is előfordult, hogy a vita majdnem tettlegességig fajult.
Eszter számára a végső lökést a saját születésnapja jelentette. Balázs nemcsak hogy nem köszöntötte fel, de aznap is késő éjjel esett be, erősen ittas állapotban.
Amikor meglátta a feleségét, aki némán, undorral vegyes csalódottsággal nézett rá, csak fintorogva félretolta, majd tántorogva bevánszorgott a hálószobába, és ruhástul dőlt rá az ágyra.
Másnap reggel Eszter csendesen, de határozottan közölte: nem hajlandó így tovább élni. Balázs meglepően könnyen rábólintott a válásra. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült – ő maga is belefáradt ebbe a keserű, állandó feszültséggel teli életbe.
Beadták a válókeresetet, és elindították a vagyonmegosztási eljárást is. Később azonban inkább megegyeztek: a lakás Eszternél marad a fiukkal, az autót Balázs viszi el, a nyaralót pedig eladják, az árát pedig felezik. Csak akkor mondják ki hivatalosan a válást, amikor már mindent rendeztek.