«Beadtam a válókeresetet, Zsuzsa» — mondta Balázs fáradtan
Fájdalmas, mégis reményteljes törés szakadt közénk
— Ha velem akar élni, akkor adja fel a lakását, és adja ki a nyaralót! Nem fogom utána hordani a bilit — vágta oda Zsuzsanna, majd karba tett kézzel az ablak felé fordult.
Balázs fáradtan masszírozta a halántékát. Egy héten belül harmadszor jutottak el idáig, és a vita minden alkalommal ugyanabba a süket csöndbe fulladt, ahol egyikük sem értette a másikat.
— Zsuzsi, ő az édesanyám. Hetvenhárom éves, nemrég temette el az apámat. Ízületi gyulladása van, a vérnyomása ingadozik. Szerinted hagyhatom egyedül?
— És az én életemmel mi lesz? — fordult vissza hirtelen az asszony, szemében kemény csillogással. — Húsz éven át példás feleség voltam. Felneveltük a gyerekeket, azt hittem, végre élhetünk egy kicsit magunknak. Erre idehoztál még egy gyereket a házba — csak éppen idős kiadásban!
Balázs mellkasában valami megfeszült. Két évtizede éltek együtt, és most döbbent rá, hogy a legfontosabbat talán sosem értette meg benne: számára a család mindig első volt. Az édesanyja pedig ugyanúgy ehhez a családhoz tartozott.