«Elmegyek» — felkapja a bőröndöt és kilép az ajtón
Igazságtalan, fojtogató, mégis váratlanul felszabadító.
Eszter az ébresztő éles csipogására riadt fel, és az első gondolata az volt, hogy megint alig aludt valamit. Már három hete szinte minden éjjel jóval éjfél után került ágyba: hol a munkahelyi beszámolókat fejezte be, hol egyszerűen nem hagyták nyugodni a fejében keringő gondolatok. Fél hétkor viszont könyörtelenül kelnie kellett, hogy még indulás előtt reggelit készítsen Gergőnek és magának, rendbe tegye a konyhát, és időben beérjen az irodába.
— Eszter, fő a kávé? — kiabált ki a fürdőszobából a férje. — A szendvicseket se felejtsd el!
A nő magára kapta a köntösét, és fáradt léptekkel kiment a konyhába. Az asztalon ott sorakoztak a tegnap esti tányérok, pontosabban szanaszét hevertek. Gergő megvacsorázott, aztán mindent úgy hagyott, ahogy volt. „Elfáradtam a melóban” — szokta mondani ilyenkor. Mintha Eszter nem ugyanúgy dolgozna egész nap.
Miközben a kávé lefőtt, ő automatikus mozdulatokkal letörölte az asztalt, és fejben már a következő napokat számolgatta. Ma fontos tárgyalása lesz az ügyfelekkel, holnap projektleadási határidő, két nap múlva pedig az anyósa születésnapja. És természetesen minden szervezési feladat rajta landol: terítés, főzés, ajándékvásárlás, vendégfogadás.