«Elmegyek» — felkapja a bőröndöt és kilép az ajtón
Igazságtalan, fojtogató, mégis váratlanul felszabadító.
Eszter az ébresztő éles csipogására riadt fel, és az első gondolata az volt, hogy megint alig aludt valamit. Már három hete szinte minden éjjel jóval éjfél után került ágyba: hol a munkahelyi beszámolókat fejezte be, hol egyszerűen nem hagyták nyugodni a fejében keringő gondolatok. Fél hétkor viszont könyörtelenül kelnie kellett, hogy még indulás előtt reggelit készítsen Gergőnek és magának, rendbe tegye a konyhát, és időben beérjen az irodába.
— Eszter, fő a kávé? — kiabált ki a fürdőszobából a férje. — A szendvicseket se felejtsd el!
A nő magára kapta a köntösét, és fáradt léptekkel kiment a konyhába. Az asztalon ott sorakoztak a tegnap esti tányérok, pontosabban szanaszét hevertek. Gergő megvacsorázott, aztán mindent úgy hagyott, ahogy volt. „Elfáradtam a melóban” — szokta mondani ilyenkor. Mintha Eszter nem ugyanúgy dolgozna egész nap.
Miközben a kávé lefőtt, ő automatikus mozdulatokkal letörölte az asztalt, és fejben már a következő napokat számolgatta. Ma fontos tárgyalása lesz az ügyfelekkel, holnap projektleadási határidő, két nap múlva pedig az anyósa születésnapja. És természetesen minden szervezési feladat rajta landol: terítés, főzés, ajándékvásárlás, vendégfogadás.
— Eszter, tegnap hívott anya — lépett ki a fürdőből Gergő, miközben törölközővel dörzsölte a haját. — Azt mondta, mindenképp rendeljünk tortát. Olyat, amilyet szeret, cseresznyéset.
— Nem készíthetnénk inkább mi valamit? — vetette fel óvatosan Eszter. — Mondjuk együtt. Vagy akár el is mehetnénk étterembe ünnepelni.
Gergő úgy nézett rá, mintha valami botrányos dolgot mondott volna.
— Ugyan már, Eszter! Anyu egész életében értünk tett mindent, most meg beérje egy éttermi tortával? Nem, ennek személyesnek kell lennie. Te olyan ügyesen főzöl, mindig minden finom.
Ügyesen? Eszter a bögrékbe töltötte a kávét, és keserűen elmosolyodott. Mikor lett ő hirtelen konyhatündér? Az egyetemi évek alatt instant levesen és péksüteményen élt. Aztán férjhez ment, és mintha láthatatlan kinevezést kapott volna: szakács, takarító és programszervező egy személyben.
— Emlékszel, tavaly megegyeztünk, hogy megosztjuk a házimunkát? — kérdezte, miközben elé tette a bögrét.
— De hát megosztjuk — vont vállat Gergő. — Kiviszem a szemetet, kicserélem az izzókat. A főzés viszont női terep. Nekem ehhez nincs érzékem.
„Mintha nekem lett volna” — futott át Eszter fején, de nem vitatkozott tovább. Tudta, hova vezetne.
Az irodában sem lett könnyebb a napja. Márk, a főnöke, behívta magához, és hosszan magyarázta, miért kell a projektet szinte teljesen elölről kezdeni.
— Eszter, az ügyfél módosított az elképzelésein. Nem kék arculatot akar, hanem zöldet. Más betűtípussal. Sőt, az egész koncepciót újragondolná.
— De Márk, ezen egy hónapja dolgozunk — próbált érvelni Eszter. — Ráadásul három másik feladatom is fut párhuzamosan…
— Tudom, de az ügyfél az első — tárta szét a karját a férfi. — Maga megbízható, megoldja. Mindig számíthatok önre.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz