– És most sem lehetne másképp? – kérdezte halkan a férfi.

Eszter néhány másodpercig csendben maradt. Nem akarta megbántani, de hamis reményt sem kívánt kelteni.

– Azt kívánom, hogy találd meg a boldogságot. Őszintén. Jó ember vagy, csak nem egymás mellé születtünk. Most viszont mennem kell, kezdődik az interjúm.

– Interjú? Munkahelyet váltasz?

– Igen – mosolygott. – És nem csak a munkahelyemet. Az egész életemet átrendezem. Olyanná, amilyennek én szeretném.

Miután bontotta a vonalat, még egyszer belenézett a tükörbe. A taxisnak igaza volt: valóban fiatalabbnak tűnt. Nem a ráncok tűntek el, hanem a tekintete lett tisztább, könnyebb. Újra ott csillogott benne az a lány, aki valaha utazásokról álmodott, terveket szőtt, és nem félt nagyot gondolni.

Most már azt is tudta, hogy az álmok nem attól válnak valóra, hogy dédelgetjük őket, hanem attól, hogy teszünk értük. És hogy a boldogsághoz nem feltétlenül kell egy másik fél – néha az a legfontosabb, hogy az ember önmagában egész legyen.

A város egy másik pontján Gergő az üres lakásban ült. A csend szokatlanul hangos volt. Életében először nem fiúként vagy férjként kellett meghatároznia magát, hanem egyszerű emberként. Félelmetes felismerés volt, mégis szükséges.

De ez már nem Eszter története volt.

Az ő útja most kezdődött igazán. Saját döntésekkel, saját tervekkel, saját jövővel. És hosszú évek után először ez a jövő kizárólag rajta múlt.