– Mindent átbeszéltünk már. Többször is – felelte szelíden.

– De én tényleg más lettem! – erősködött Gergő. – Főzök, rendet tartok, még anyával is leültem, és megmondtam neki, hogy nem volt igaza.

Eszter szívből örült ennek.

– Jó ezt hallani. Komolyan. A leendő feleséged egy egészen más férfit kap majd.

– Miféle leendő feleség? – értetlenkedett Gergő. – Én csak téged akarlak. Nem próbálhatnánk meg újra?

Eszter az ablakhoz lépett. Odakint tavasz volt: friss zöld levelek a fákon, siető, mégis könnyed léptekkel haladó emberek az utcán. A világ ment tovább, nem várt senkire.

– Tudod, van egy mondás – kezdte elgondolkodva. – Ugyanabba a folyóba nem léphetsz kétszer. Ez alatt az idő alatt mindketten megváltoztunk. Te talán érettebb lettél. Én pedig… végre önmagam lettem. És ez jó érzés.

– De szerettük egymást – tört fel Gergőből a kétségbeesés.

– Igen, szerettük – ismerte el Eszter. – Csakhogy a szeretet nem csupán érzelem. Benne van a tisztelet, az odafigyelés, az is, hogy a másikat különálló emberként lásd. Nálunk ez hiányzott.