«Fogd a cuccod, és menj! Vissza se gyere!» — dühösen kiáltotta Nóra
Fájdalmasan igazságtalan, megrendítő bizalomvesztés.
— Ma este ne várj korán haza — vetette oda Gábor a feleségének, miközben az előszobában a cipőjét húzta.
— Tényleg? Mi dolgod akad? Azt hittem, együtt elmegyünk bevásárolni — felelte Nóra, kissé meglepetten.
— Edzésre megyek. Menj el Lillával.
— Lilla most nem ér rá.
— Miért ragaszkodsz mindig hozzá? Nincsenek más barátnőid? — kérdezte a férfi türelmetlenül.
Nóra csak megvonta a vállát. Lillával még az egyetemen kötöttek barátságot. Azóta sok minden változott: Nóra hozzáment évfolyamtársához, Gáborhoz, és viszonylag hamar révbe ért, míg Lilla még mindig kereste a társát. Bár nemrég említett valakit, akivel ismerkedik, de részleteket alig árult el. Azt mondta, túl friss a dolog, nem akarja elkiabálni. Nóra nem faggatta. Őszintén örült volna, ha a barátnője végre megtalálja a boldogságát.
Csakhogy mióta Lilla életében felbukkant az új férfi, egyre ritkábban értek rá találkozni. Így azon az estén Nórának egyedül kellett végigjárnia az üzleteket.
Indulás előtt azonban, mint lelkiismeretes feleség, gondosan előkészítette Gábor sportcuccát. Kivasalt egy tiszta pólót, szépen összehajtogatta, és a táskába tette a zokni, a rövidnadrág és a többi edzéshez szükséges holmi mellé.
Most még arra is figyelt, hogy a kulacsát megtöltse friss vízzel. Amikor a táskában a pipereholmik rekeszébe akarta tenni, a tusfürdő és a szivacs mellett a belső zsebben két eldobható fogkefét talált.
Az egyik rózsaszín volt.
— Gábor, kivel jársz edzeni? — kérdezte halkan, de érezhető éllel a hangjában.
— Márkkal.
— Márk… az nő vagy férfi? — nézett rá Nóra szúrósan.
— Férfi. Márk, azaz Márk — válaszolta gúnyos félmosollyal a férje.
— Biztosan? Gondold át még egyszer — szorította össze a száját Nóra. Korábban nem volt gyanakvó típus, de most valami kellemetlen érzés motoszkált benne.
— Nórikám, most mit szeretnél hallani? — pillantott az órájára Gábor, és a táskáért nyúlt. Nóra azonban nem engedte el. — Utálok elkésni!
— Én pedig azt utálom, ha bolondot csinálnak belőlem!
— Komolyan mondom, mit képzelsz? Vigyem el hazugságvizsgálóra a táskát? — csattant fel.
— Arra nem lesz szükség. Inkább magyarázd meg, ez mire kell! — és előhúzta a két fogkefét.
Gábor hunyorítva nézte őket, majd vállat vont.
— Fogkefék. Akciósak voltak, kettőt olcsóbban adtak, mint egyet. Bedobtam mindkettőt, mert már rég le akartam cserélni a régit. A színét meg észre sem vettem. Szerintem nem is rózsaszín, inkább lilás. Ha már megtaláltad, tedd ki a fürdőbe. Az edzőteremben aligha lesz rájuk szükségem.
Magabiztosnak tűnt, és Nóra végül elhitte, amit mondott. Valóban látszott rajta az edzések eredménye, így nem volt oka kételkedni abban, hogy tényleg sportolni jár.
— Jól van, menj. És siess — sóhajtott.
A furcsa fogkefés esetet nem sokkal később elmesélte Lillának.
— A helyedben utánanéznék a dolognak — jelentette ki Lilla határozottan. — Az ilyen „véletlenekben” én nem hiszek. Ma egy női fogkefe, holnap meg már gyerekfogkrém lapul a táskájában.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz