«Anya, elég volt!» — Réka dühösen felállt
Túl sok a fájdalom, túl kevés a szeretet.
– Anya, elég volt! Kérlek, fejezd be! Teljesen kimerít a folytonos elégedetlenséged! – Réka lerogyott egy székre, de azonnal fel is pattant, amikor meglátta, hogy az édesanyja arca úgy feszült, mintha egy túlhúzott húr lenne.
– Kimerít? Téged? Ugyan mitől fáradtál el ennyire? Attól, hogy otthon vagy a gyerekkel? Az nem munka, hanem pihenés, aranyom! Nem véletlenül hívják szabadságnak! Bezzeg egy alapos takarítás vagy egy nap a kertben – az az igazi munka! Csakhogy téged ilyesmire nem lehet rávenni! – Az anya hangja nem tűrt ellentmondást. Úgy beszélt, mintha ezzel eleve elvágná a vitát. Csakhogy most rossz helyre tapintott.
Réka érezte, hogy ezúttal nem fog hallgatni, bármi legyen is a következménye.
– Szabadság? Persze! A gyed maga a nyaralás! Tudod, a „szülési szabadság” annyira hasonlít a valódi szabadsághoz, mint egy hétköznapi szék az elektromoshoz. Csak egy szó a különbség, mégis teljesen más az értelme. Nem gondolod? És ami a kertedet illeti… idén nyáron gyökeresen másképp fogok hozzáállni.
– Ezt hogy érted? – Az anya láthatóan csak az utolsó mondatot hallotta meg.
– Majd meglátod. Ne aggódj.
Réka sarkon fordult, és elhagyta a szülei lakását. Elhatározta, hogy jó ideig nem teszi be ide a lábát. Időre volt szüksége, hogy lecsillapodjon, hogy elüljön benne a harag, és újra az a türelmes, „mintagyerek” lehessen, akit az anyja elvárt – ne pedig az a szúrós, védekező sün, akivé mellette mindig vált.
Hiába volt már felnőtt nő, kétgyermekes anya, a saját anyjával szemben újra és újra bizonytalanná vált. Minden egyes beszélgetés előtt gondosan mérlegelte a szavait, nehogy bírálatot kapjon, nehogy egy csípős megjegyzés vagy kioktatás legyen a válasz. Kettejük között szinte semmiben nem volt egyetértés. Más érdekelte őket, mást tartottak fontosnak, és teljesen eltérően gondolkodtak az életről. Ami az anyjának létkérdés volt, az Rékának gyakran érthetetlen apróságnak tűnt. Ami pedig Rékát lelkesítette, azt az anyja többnyire lesöpörte az asztalról.
Talán éppen ezért döntött úgy annak idején, hogy az érettségi után minél messzebb költözik. A sors fintora, hogy a férje ugyanabból a városból származott, mint ő, így a diploma és az esküvő után végül mégis hazatértek. Réka felkészült rá, hogy újra jönnek a végtelen tanácsok és intelmek – de most, felnőttként, ez még nehezebben volt elviselhető.
– Réka, ez meg mi? Hogy lehet gyűrötten felhúzni az ágyneműt? Nem szégyelled magad? Mert én igen! – Az anya kikapta a paplanhuzatot a lánya kezéből, visszadobta az ágyra, és már indult is a vasalódeszka felé.
– Anya, lehet, hogy meglepődsz, de ezt az ágyneműt rajtatok kívül senki nem látja. Mi értelme plusz munkát csinálni csak azért, hogy te elégedett lehess?
– Te csak azt csinálod meg, amiért dicséret jár? Ez aztán a mai generáció! Semmit nem tudtok rendesen megcsinálni! Az ágyneműt ki KELL vasalni! Pont!
– De miért, ha semmi haszna?
– Azért, mert így szokás! Engem így tanítottak, tehát ez a helyes! – zárta rövidre a vitát az anya.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz