«Soha — Beadom a válókeresetet» — mondta Márk röviden
Királynői önérzet, kegyetlenül megterhelő szerep volt.
Márk, ahogy az ilyenkor illik, virágcsokorral és színes lufikkal érkezett a kórház elé, amikor hazavihette a feleségét és az újszülöttet. Készített néhány fotót, majd a frissen kitakarított, ragyogó lakásba vitte őket. Nem maradt sokáig, ami némi értetlenséget hagyott maga után: hogyan lehet csak úgy magára hagyni egy ilyen gyönyörű és eszes nőt?
A kislány, Viktória, július 31-ének hajnalán, két nyári hónap határán született, az Oroszlán jegyében. Az oroszlán az állatok királya – uralkodó, vezér, akihez a tűz eleme és a Nap bolygója tartozik. Márpedig a Nap körül forog minden más.
Nem is csoda, hogy Réka és Márk élete attól a pillanattól kezdve a kis „napocskájuk” körül kezdett keringeni. Angyalkának, kincsemnek, drágaságnak becézték, és minden mozdulatát áhítattal figyelték.
A szülésznő, miután lemérte az újszülött 55 centiméteres hosszát, elismerően hümmögött.
– Micsoda sudár teremtés! Igazi szépség lesz belőle, anyuka!
Réka szíve megtelt boldog izgalommal. Régóta vágytak már erre a gyermekre, így minden szava aranyként csengett a fülében.
Viktória egyke lett, a szülőknek pedig nemigen volt tapasztalatuk gyereknevelés terén. Igaz, Réka olykor vigyázott a testvére gyermekeire, így valamennyi összehasonlítási alapja akadt. És be kellett látnia: a nővére gyerekei mellett az ő kislánya bizony jóval temperamentumosabbnak tűnt.
Makacs volt és öntörvényű már egészen kicsi korától. Kétéves koráig következetesen nemet mondott a bilire, hiába próbálták minden türelemmel rászoktatni.
Amikor beszélni kezdett, szinte minden kérésre ugyanazt felelte tömören:
– Nem aka’om!
Vagyis: nem vagyok hajlandó, és ezen sem könyörgés, sem fenyegetés nem változtat.
Egy reggel például kijelentette, hogy nem öltözik fel, és ruhátlanul akar maradni. Az éppen rá vigyázó nagymama végül kétségbeesésében kitette a sötét előszobába, ahol a kislány két órán át torka szakadtából sírt. De amikor újra felajánlották neki a ruhákat, csak a jól ismert válasz érkezett:
– Nem aka’om!
– Meg fogtok még szenvedni ezzel a csökönyös teremtéssel – csóválta a fejét gyakran Emese nagymama. – Még megmutatja nektek, hol lakik az Úristen!
Emese a szocializmus éveiben nőtt fel, és különös tisztelettel beszélt egy egykori vezetőről, aki köztudottan rajongott bizonyos gabonafélékért – igen, a kukoricáról van szó.
Bár a szülők néha csalódottan sóhajtottak – nem egészen ilyen angyali természetre számítottak –, összességében mégis rendben haladtak a dolgok.
Az óvodában, majd később az iskolában Viktória mindig a figyelem középpontjában állt. Körülvették a hozzá hasonlóan élénk eszű társai. Már gyermekként kitűnt gyors felfogásával, találékonyságával és váratlan, sziporkázó humorával. Az Oroszlánok már csak ilyenek.
Sokan keresték a barátságát, mert izgalmas, karakteres személyiség volt. Tulajdonképpen már egészen fiatalon kialakult benne egy erős, magabiztos egyéniség. Jól érezte magát egyedül is, soha nem unatkozott.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz