Amikor elérkezett az idő, Viktória egészséges kisfiúnak adott életet. Márk a kórház előtt virágcsokorral és lufikkal várta őket, ahogy azt illik. Készültek fényképek, az otthon makulátlanul rendben fogadta az újdonsült anyát és babát. Aztán a férfi összepakolt, és elment. Nem csapott ajtót, nem rendezett jelenetet – egyszerűen távozott. A kérdés ott maradt a levegőben: ki hagy ott egy ilyen vonzó és eszes nőt?

Hamar kiderült, hogy a szüleihez költözött vissza. A fiának megígérte, hogy gondoskodni fog róla, és a telefonszámát sem cserélte le.

– Ugyan már, majd lenyugszik és visszajön – próbálta vigasztalni lányát az édesanyja. – Hová menne el egy ilyen feleség és egy újszülött mellől?

Viktória is ebbe kapaszkodott: nála jobbat úgysem talál.

Csakhogy Márk eszében sem volt új párt keresni. Nem nőre vágyott, hanem levegőre. Időre, hogy kitisztuljon a feje, és megszabaduljon attól a nyomástól, amit „családi boldogságnak” neveztek.

Egy hét telt el. Az álmatlan éjszakáktól kimerült Viktória végül felhívta.