A korábbi magabiztossága mögött most először derengett fel a felismerés: akadt valaki, aki nem hátrált meg előle. Viktória ráébredt, hogy ebben a játszmában akár alul is maradhat – és azt ő nem viselte volna el. Inkább visszavonulót fújt. Bár a szülési szabadság még nem volt időszerű, beadta a felmondását, arra hivatkozva, hogy saját döntése. Otthon azonban forrt benne a düh: nehezen emésztette meg, hogy valaki egyszerűen „lekezelte”.

A benne felgyülemlett keserűség újult erővel zúdult a családjára. Édesanyja és a semmiről sem tehető Márk kapták a szemrehányások sorozatát, míg az édesapja a munkába temetkezve próbált kimaradni a viharzónából. Márk tűrőképessége lassan elérte a határát: ahogy a régi tétel mondja, a mennyiségi változás egyszer csak minőségi fordulatot hoz.

A kritikák szinte pergőtűzként záporoztak. Egy idő után Márk fejében megszületett az elhatározás: nem tragédiát készül okozni, csupán eltűnni egy időre. Elege lett abból, hogy állandó céltábla. Nem látványos jelenettel, hanem csendes döntéssel akart kilépni ebből a fullasztó helyzetből.