«A család fontosabb, mint a pénz!» — Vivien perel és kiköltözteti őket
Ez a tiszteletlenség felháborító és megdöbbentő.
A fal túloldaláról hirtelen hatalmas csattanás hallatszott. Vivien ijedten pattant fel, és berohant a nappaliba. A parkettán szanaszét hevertek a kedvenc porcelánvázájának darabjai.
– Jaj… – motyogta bűnbánó arccal Márk, Gergő barátja, és tehetetlenül széttárta a karját. – Nem direkt volt. Véletlenül meglöktem könyökkel. Túl közel volt a széléhez…
– Ez egy antik darab volt! – fakadt ki Vivien, miközben leguggolt a szilánkokhoz.
– Ugyan már, ne túlozz – legyintett Gergő. – Veszel másikat. A lényeg, hogy senki sem sérült meg.
– Gergő, a nagymamámtól kaptam! – remegett meg Vivien hangja az indulattól. – És egyáltalán nem volt olcsó!
– Na és? – vont vállat a bátyja. – Tárgyak jönnek-mennek. Az élet nem ezen múlik.
– Akkor legalább takarítsátok össze – sziszegte, majd kivonult a konyhába.
Ott azonban újabb meglepetés várta. Nóra a tűzhelynél állt, és egy fém lapáttal vadul kaparta a serpenyő alját.
– Mit csinálsz? – kérdezte Vivien döbbenten.
– Rántottát sütök – felelte vidáman Nóra. – Éhen halok. De ez a serpenyő furcsa… azt mondod, tapadásmentes, mégis odaragad minden.
Vivien odalépett. A bevonatot a fém már teljesen felsértette, az alumínium is kilátszott.
– Tönkretetted – mondta halkan.
– Ugyan már! – háborodott fel Nóra. – Nem én rontottam el. Eleve vacak darab. Ha vendégeket fogadsz, legalább normális felszerelést szerezz be.
Vivien ökölbe szorította a kezét. Magában lassan tízig számolt. Aztán még egyszer.
– Nóra… kérlek, legalább pakolj el magad után – suttogta.
– Miért én? – nézett rá értetlenül. – Te vagy a házigazda. Fizetünk, nem?
Fizetünk. Már megint ez a szó. Vivien kiment az erkélyre levegőt venni. Gergő ott állt, cigarettával a kezében.
– Figyelj – kezdte, miközben kifújta a füstöt –, gondolkodtam valamin. Nem adnál nekünk családi kedvezményt? Mondjuk harminc százalékot? Mégiscsak rokonok vagyunk.
– Miféle kedvezményt? – kérdezett vissza hitetlenkedve.
– Hát… ajánljuk a helyet mindenkinek, reklámozzuk a házad. Ez is érték, nem?
Vivien maga elé képzelte, ahogy Gergő a barátainak meséli, milyen kényelmes nála lakni, és közben még követelőzni is lehet.
– Erről most inkább ne beszéljünk – mondta fáradtan. – Késő van.
– Ugyan, dehogy késő! – legyintett a férfi. – Ritkán találkozunk, használjuk ki az időt!
Vivien visszament a nappaliba. Ott Réka épp a kanapét tolta arrébb.
– Mit művelsz? – kérdezte megdöbbenve.
– Átrendezem a teret – lihegte Réka. – Így sokkal praktikusabb lesz. Most rosszul esik be a fény.
– Réka, ez az én otthonom!
– És? – vont vállat a sógornője. – Fizetünk érte, jogunk van kényelmesen érezni magunkat.
Vivien hitetlenkedve nézett Rékára, de még mielőtt bármit felelhetett volna, a nő már újra a kanapét igazgatta, mintha teljesen természetes lenne, hogy vendégként átalakítja a lakást.
Másnap reggel csörömpölésre riadt. Egy csésze darabokra hullásának éles hangja hasított a csendbe. Azonnal a konyhába sietett. Márk épp a földről szedegette össze a porcelán szilánkjait.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz