– Mit csinálsz? – kérdezte Vivien döbbenten.

– Rántottát sütök – felelte vidáman Nóra. – Éhen halok. De ez a serpenyő furcsa… azt mondod, tapadásmentes, mégis odaragad minden.

Vivien odalépett. A bevonatot a fém már teljesen felsértette, az alumínium is kilátszott.

– Tönkretetted – mondta halkan.

– Ugyan már! – háborodott fel Nóra. – Nem én rontottam el. Eleve vacak darab. Ha vendégeket fogadsz, legalább normális felszerelést szerezz be.

Vivien ökölbe szorította a kezét. Magában lassan tízig számolt. Aztán még egyszer.

– Nóra… kérlek, legalább pakolj el magad után – suttogta.

– Miért én? – nézett rá értetlenül. – Te vagy a házigazda. Fizetünk, nem?

Fizetünk. Már megint ez a szó. Vivien kiment az erkélyre levegőt venni. Gergő ott állt, cigarettával a kezében.

– Figyelj – kezdte, miközben kifújta a füstöt –, gondolkodtam valamin. Nem adnál nekünk családi kedvezményt? Mondjuk harminc százalékot? Mégiscsak rokonok vagyunk.

– Miféle kedvezményt? – kérdezett vissza hitetlenkedve.

– Hát… ajánljuk a helyet mindenkinek, reklámozzuk a házad. Ez is érték, nem?