Az ügyvéd türelmesen végighallgatta, közben kérdéseket tett fel, jegyzetelt, majd felpillantott.

– Készült fotódokumentáció?

Vivien elővette a telefonját: a darabokra tört váza, a használhatatlanná vált serpenyő, a parkettán éktelenkedő karcolások mind rajta voltak a képeken. A vásárlási bizonylatok és a serpenyő blokkja is nála volt, a váza szakértői értékbecslése pedig az irattárban.

– Kiváló – bólintott az ügyvéd. – Beadjuk a keresetet. Erkölcsi kártérítést is igényelhetünk. Véleményem szerint legalább ötvenezer forint indokolt.

– Ennyit? – lepődött meg Vivien.

– Teljes mértékben jogos. Ez az ön tulajdona. Nem köteles eltűrni sem rongálást, sem nyomásgyakorlást. Nem szállodát üzemeltet, és nem házvezetőnő a saját otthonában.

Vivien csendesen helyeselt.

Amikor visszaért, a ház már üres volt. Az asztalon egy gyűrött cetli hevert: „Vivi, elment az eszed. Gergő.” Szó nélkül összegyűrte, és a kukába dobta.

A látvány lehangoló volt. A bútorokat elmozdították, a kamrában felfordulás uralkodott, a fürdőszobában kiégett egy izzó. Mindent rendbe kellett tennie, szinte a nulláról. De most legalább csend vette körül.