«Évekig vezettél félre, Márk» — dühösen vágta oda Eszter
Aljas hazugság, ami mindent felülír.
Eszter épp csak hazaért a munkából. A bevásárlószatyrot vitte a kezében, és már indult volna a konyha felé, hogy letegye az asztalra, amikor a nappali irányából tompa beszédfoszlányok ütötték meg a fülét. Férje és az anyósa suttogtak odabent.
Valami megmagyarázhatatlan rossz előérzet miatt megtorpant. Léptei lelassultak, majd szinte hangtalanul közelebb húzódott az ajtóhoz, hogy jobban hallja, miről folyik a szó.
Az utóbbi hónapokban Márk viselkedése érezhetően megváltozott. Ideges lett, ha a pénz került szóba, egyre többször maradt bent késő estig az irodában, a közösen tervezett nyaralásukat pedig folyton elhalasztotta, holmi „váratlan projektköltségekre” hivatkozva. Eszterben már korábban is motoszkált a gyanú, hogy valami nincs rendben, de kézzelfogható bizonyíték híján elhessegette a gondolatot.
Most azonban, miközben ujjai görcsösen szorították a szatyrot, tisztán meghallotta a saját nevét.
– Mennyi gyűlt már össze, Márk? – kérdezte halkan Kinga. – Nikolett telefonált, azt mondta, az a kis egyszobás a Béke utcában igazi főnyeremény. De nem fogják sokáig tartani.