«A babát Gergőtől várom» — kihívóan állt az ajtóban Réka
A szeretet gyönyörű, de gyakran áruló.
Eszter és Gergő már jócskán túl voltak a húszas éveik közepén, amikor összeházasodtak. Megismerkedtek, és attól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Gergő édesanyja az egyetem első évében meghalt, két évvel később pedig az apja új kapcsolatba kezdett. Az új párjának csupán egy apró, egyszobás lakása volt, de nagyvonalúan megengedte, hogy Gergő ott maradjon. Az esküvő után ebbe a lakásba költözött be Eszter is.
Eleinte nem panaszkodtak, megfelelt nekik a szerény otthon, de mindketten saját lakásról álmodoztak. Abban egyetértettek, hogy a gyerekvállalással várnak. Előbb összegyűjtik az önerőt, vesznek egy hitelből finanszírozott ingatlant, és csak azután gondolkodnak családbővítésen.
Két év múltán sikerült megvenniük egy kétszobás lakást. Fél évvel később megszületett az első gyermekük, Márk. Négy évre rá érkezett Lilla is.
Ahogy a gyerekek cseperedtek, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nagyobb otthonra lesz szükségük. Jó lett volna egy háromszobás lakás, ahol a testvéreknek külön szobájuk lehet.
Lilla rajongott a bátyjáért, szinte árnyékként követte mindenhová. Ruhák helyett inkább farmert hordott, mert Márkot utánozta mindenben. A fiú pedig óvta és kényeztette a húgát.
Gergő rengeteget dolgozott, de a hétvégéket a családnak tartogatta. Elvitte a gyerekeket korcsolyázni, szánkózni vagy moziba, miközben Eszter otthon rendet rakott és főzött. Nyugodt, kiegyensúlyozott életet éltek, a gyerekekkel sem volt gond. Egészen addig, amíg egy nap minden össze nem omlott.
Egy délután, amikor a borscs már majdnem elkészült, megszólalt a csengő. Eszter azt hitte, Gergő jött haza a gyerekekkel, ám az ajtóban Réka állt.
Együtt jártak egyetemre, időnként tartották a kapcsolatot, felköszöntötték egymást születésnapokon. Eszter a saját esküvőjére is meghívta Rékát. A nő hol eltűnt hosszabb időre, hol újra felbukkant – többnyire akkor, amikor épp fordulatot vett a magánélete. Kétszer is férjhez ment, de egyik házassága sem bizonyult tartósnak. Eszterben átfutott a gondolat: bizonyára megint szakított valakivel, és panaszkodni jött. Mégis barátságos mosollyal invitálta be.
– Szia, gyere csak. A többiek még kint vannak, én pedig főzök. Üljünk be a konyhába. Ebédelsz velünk?
– Nem maradok sokáig – rázta meg a fejét Réka, és le sem ült. – Csak mondani szeretnék valamit. Szerelmes vagyok Gergőbe – jelentette ki, és egyenesen Eszter szemébe nézett.
Eszter mellkasát jeges szorítás fogta el.
– Én is szeretem a férjemet – felelte halkan. – Nehéz is lenne nem szeretni. Jó férj és gondoskodó apa.
– Ha már az apaságnál tartunk… gyermeket várok – mondta Réka, tekintetét le sem véve róla.
– Komolyan? Gratulálok – válaszolta Eszter, és a tűzhelyhez fordult, mintha a forrásban lévő leves fontosabb lenne.
– Nem érted – folytatta Réka élesen. – A babát Gergőtől várom. Nyáron történt, amikor te a gyerekekkel a tengerhez utaztál, őt pedig nem engedték el szabadságra. Átmentem hozzátok, nem tudtam, hogy elutaztatok… A többit sejtheted. Még a leghűségesebb férfi is vágyik néha egy kis változatosságra. Nem kényszerítettem semmire. Ő döntött így.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz