«Soha nem mondok le Leventéről!» — csattant fel Nóra elszántan
Az ítélkezés kegyetlen, az igazság homályos.
— Egy csepp lelkiismeret sem szorult beléd! – támadt rá Nórára az idős asszony, aki szándékosan a munkahelyén kereste fel a lányt. – Egyáltalán nem szégyelled magad? Felneveltek, ruháztak, cipőt adtak rád, és így hálálod meg a szüleidnek mindazt, amit érted tettek?
— Nem én kértem, hogy világra hozzanak, ha már itt tartunk – felelte Nóra jeges nyugalommal, ügyet sem vetve a kollégák rosszalló pillantásaira, akik a jelenet kezdete óta feszült figyelemmel követték az eseményeket. – És igen, ha támaszt akartak maguknak öregkorukra, talán emberségesebben kellett volna viselkedniük! Emese néni, hagyja abba ezt a színjátékot! Pontosan ismeri a teljes történetet, minden részletével együtt. Hiszen maga látta el tanácsokkal anyámat, és maga bátorította őt abban a vállalhatatlan magatartásban.
— Az égvilágon semmi kivetnivaló nem volt abban, ahogy viselkedett! – csattant fel Emese azonnal. – Hajnalka is megmondta: rosszal fizetsz a jóért! És még lányának nevezi magát! Szégyentelen! – majd látványosan a jelenlévőkhöz fordult. – Tudják egyáltalán, hogy Nóra szülei milyen nehéz helyzetben vannak? Mindketten nyugdíjasok, tele betegségekkel. És ez a lány még arra sem képes, hogy meglátogassa őket, nemhogy anyagilag segítse őket!
— Azokról a szülőkről beszélünk, akik a saját unokájukat is egy falat kenyérrel a fejéhez vágták szemrehányásként?
A feszült légkört váratlanul egy elegáns öltönyt viselő férfi megjelenése szakította félbe. Határozott fellépése azonnal elárulta, mennyire nem tetszik neki a kialakult helyzet. A bámészkodó alkalmazottakra szigorú tekintetet vetett, mire azok sietve visszatértek a feladataikhoz.
Nóra halkan felhorkant. Gábor igazgató kemény kezű vezető hírében állt, de mindig igazságos volt. Ő segítette át a lányt élete legsötétebb időszakán, amikor a kétségbeesés már olyan mélyre taszította, hogy szinte feladta volna mindent.
— Maga semmit sem tud – vetette oda Emese megvetően a férfinak. – Csak ennek a hálátlan teremtésnek a meséit hallotta, és máris elítéli azokat a nemes lelkű embereket! Örüljön, hogy egyáltalán befogadták őt azzal a… fiúval együtt.
Az asszony folytatni akarta, ám Gábor haragos pillantása láttán inkább elharapta a mondat végét. Bár a szemében még ott vibrált a kimondatlan rosszindulat, egy pillanatra elbizonytalanodott, mintha mérlegelné, meddig mehet el ebben a nyilvános jelenetben.
Emese ajka megremegett, mintha még vissza akarna vágni, aztán dacosan felszegte az állát.
– Miért is fognám vissza magam? – csattant fel újra. – Az ilyen gyereknek intézetben volna a helye, nem tisztességes családban! Ilyen örökséggel…
Gábor ekkor egy lépéssel közelebb lépett hozzá. Árnyéka rávetült az asszonyra, hangja pedig hűvösen és fenyegetően csengett.
– Hívjam a biztonságiakat, vagy egyedül is megtalálja a kijáratot?
Emese bátorsága egy pillanat alatt elpárolgott. Nórával szemben könnyű volt keménykednie – tudta, hogy a lány csendben tűr. Most azonban más volt a helyzet.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz