«Soha nem mondok le Leventéről!» — csattant fel Nóra elszántan
Az ítélkezés kegyetlen, az igazság homályos.
— Egy csepp lelkiismeret sem szorult beléd! – támadt rá Nórára az idős asszony, aki szándékosan a munkahelyén kereste fel a lányt. – Egyáltalán nem szégyelled magad? Felneveltek, ruháztak, cipőt adtak rád, és így hálálod meg a szüleidnek mindazt, amit érted tettek?
— Nem én kértem, hogy világra hozzanak, ha már itt tartunk – felelte Nóra jeges nyugalommal, ügyet sem vetve a kollégák rosszalló pillantásaira, akik a jelenet kezdete óta feszült figyelemmel követték az eseményeket. – És igen, ha támaszt akartak maguknak öregkorukra, talán emberségesebben kellett volna viselkedniük! Emese néni, hagyja abba ezt a színjátékot! Pontosan ismeri a teljes történetet, minden részletével együtt. Hiszen maga látta el tanácsokkal anyámat, és maga bátorította őt abban a vállalhatatlan magatartásban.
— Az égvilágon semmi kivetnivaló nem volt abban, ahogy viselkedett! – csattant fel Emese azonnal. – Hajnalka is megmondta: rosszal fizetsz a jóért! És még lányának nevezi magát! Szégyentelen! – majd látványosan a jelenlévőkhöz fordult. – Tudják egyáltalán, hogy Nóra szülei milyen nehéz helyzetben vannak? Mindketten nyugdíjasok, tele betegségekkel. És ez a lány még arra sem képes, hogy meglátogassa őket, nemhogy anyagilag segítse őket!