«Beadom a válókeresetet» — Nóra jelentette be higgadtan
Ez az este igazságos és felszabadító lesz.
Nóra az ablak előtt állt, és elmerülten figyelte, ahogy a hópelyhek hangtalanul hullanak alá az esti félhomályban. A lakást fenyőillat lengte be, amely összekeveredett a gyertyákból felszálló fahéjas aromával. A konyhából sült pulyka csábító illata szivárgott ki, ünnepi melegséggel töltve meg a teret.
– Talán csak túlreagálom… – suttogta maga elé, miközben egy csillogó gömbdíszt forgatott az ujjai között.
Ekkor megremegett a telefonja. Gábor hívta.
– Igen, drágám? – szólt bele.
– Nóra, ma később érek haza. Fontos tárgyalásom van egy ügyféllel – felelte a férfi, hangja távolságtartón csengett.
– Már megint? Gábor, ma huszonnyolcadika van. Azt beszéltük, együtt díszítjük fel a fát…
– Sajnálom, nem tudom lemondani. Tudod, év vége van, minden sürgős.
Nóra lehunyta a szemét, és mély levegőt vett.
– Persze. Értem. Mint mindig.
– Miért beszélsz így? Történt valami?
– Nem, semmi különös… csak mindegy. Mikorra várjalak?
– Igyekszem kilencre hazaérni.
– Rendben. Szia.
Letette a telefont, és végignézett a félig feldíszített karácsonyfán. Abban a pillanatban megszólalt a csengő.
– Szia, szépségem! – toppant be vidáman Eszter, Nóra egyetemi évekből megmaradt legjobb barátnője. – Gondoltam, benézek, segítek az ünnepi készülődésben.
– Eszter, te mindig a legjobbkor érkezel – mosolyodott el Nóra, és szorosan megölelte. – Gyere be, főztem teát.
A konyhában telepedtek le. Eszter fürkésző tekintettel nézett rá.
– Na, mesélj. Mi bánt?
– Ugyan, miért gondolod, hogy bármi baj van?
– Ismerlek. Az arcod mindent elárul.
Nóra hallgatott egy ideig, kavargatta a cukrot a csészében.
– Emlékszel, mondtam, hogy Gábor mostanában furcsán viselkedik?
– A túlórák, az elfelejtett évfordulók, az állandó kifogások?
– Pontosan. Tegnap véletlenül megláttam egy üzenetet a telefonján. Egy bizonyos Renátától.
Eszter homloka ráncba szaladt.
– Mit írt?
– Semmi különöset. „Köszönöm a csodás estét” – és egy mosolygó emoji.
– Rákérdeztél?
– Nem. Elegem van a magyarázkodásokból. Mindig talál valami indokot. Most másképp akarom intézni.
– Mire készülsz?
Nóra az ablakhoz lépett, kinézett a havas utcára.
– Tudod, eddig minden szilvesztert kettesben töltöttünk. Idén nem így lesz. Meghívom az összes barátunkat.
– És?
– És nem fogok tovább úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ha van igazság, derüljön ki mindenki előtt.
– Biztos vagy ebben?
– Teljesen. Sokat gondolkodtam rajta, miért viselem el ezt. Félek az egyedülléttől? Vagy csak megszokás? De amikor megláttam azt az üzenetet… rájöttem, hogy a legnagyobb veszteség az lenne, ha a saját önbecsülésemet adnám fel.
A sütő ekkor élesen sípolt.
– Segítesz kivenni a pulykát? – fordult vissza Nóra. – Aztán befejezzük a fát. Ha már a férjemnek ennyire fontos a munkája.
– Persze. De mi a következő lépés?
Nóra halványan elmosolyodott, szemében különös fény villant.
– Majd meglátod. Ez a szilveszter emlékezetes lesz. Mindenkinek. Főleg Gábornak.
Pontban kilenckor nyílt az ajtó. Gábor lépett be, kissé feszülten. Nóra derűs arccal fogadta, és segített levenni róla a kabátot.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz