«Beadom a válókeresetet» — Nóra jelentette be higgadtan
Ez az este igazságos és felszabadító lesz.
Nóra az ablak előtt állt, és elmerülten figyelte, ahogy a hópelyhek hangtalanul hullanak alá az esti félhomályban. A lakást fenyőillat lengte be, amely összekeveredett a gyertyákból felszálló fahéjas aromával. A konyhából sült pulyka csábító illata szivárgott ki, ünnepi melegséggel töltve meg a teret.
– Talán csak túlreagálom… – suttogta maga elé, miközben egy csillogó gömbdíszt forgatott az ujjai között.
Ekkor megremegett a telefonja. Gábor hívta.
– Igen, drágám? – szólt bele.
– Nóra, ma később érek haza. Fontos tárgyalásom van egy ügyféllel – felelte a férfi, hangja távolságtartón csengett.
– Már megint? Gábor, ma huszonnyolcadika van. Azt beszéltük, együtt díszítjük fel a fát…
– Sajnálom, nem tudom lemondani. Tudod, év vége van, minden sürgős.
Nóra lehunyta a szemét, és mély levegőt vett.
– Persze. Értem. Mint mindig.
– Miért beszélsz így? Történt valami?
– Nem, semmi különös… csak mindegy. Mikorra várjalak?