– Igyekszem kilencre hazaérni.

– Rendben. Szia.

Letette a telefont, és végignézett a félig feldíszített karácsonyfán. Abban a pillanatban megszólalt a csengő.

– Szia, szépségem! – toppant be vidáman Eszter, Nóra egyetemi évekből megmaradt legjobb barátnője. – Gondoltam, benézek, segítek az ünnepi készülődésben.

– Eszter, te mindig a legjobbkor érkezel – mosolyodott el Nóra, és szorosan megölelte. – Gyere be, főztem teát.

A konyhában telepedtek le. Eszter fürkésző tekintettel nézett rá.

– Na, mesélj. Mi bánt?

– Ugyan, miért gondolod, hogy bármi baj van?

– Ismerlek. Az arcod mindent elárul.

Nóra hallgatott egy ideig, kavargatta a cukrot a csészében.

– Emlékszel, mondtam, hogy Gábor mostanában furcsán viselkedik?

– A túlórák, az elfelejtett évfordulók, az állandó kifogások?

– Pontosan. Tegnap véletlenül megláttam egy üzenetet a telefonján. Egy bizonyos Renátától.

Eszter homloka ráncba szaladt.
– Mit írt?

– Semmi különöset. „Köszönöm a csodás estét” – és egy mosolygó emoji.

– Rákérdeztél?

– Nem. Elegem van a magyarázkodásokból. Mindig talál valami indokot. Most másképp akarom intézni.