– Milyen volt a megbeszélés? – kérdezte könnyed hangon.

– Rendben zajlott. A szokásos – felelte a férfi, de mintha ideges lett volna. – Látom, sokat haladtál.

– Igen, Eszter átjött segíteni – mondta Nóra nyugodtan. – Egyébként, Gábor… szeretnék veled beszélni valamiről.

– …szeretnék veled beszélni valamiről.

– Miről van szó? – kérdezett vissza Gábor, miközben leült az előszobai székre, hogy levegye a cipőjét.

– Arra gondoltam, mi lenne, ha idén nem kettesben búcsúztatnánk az évet – mondta Nóra könnyed hangon. – Hívhatnánk néhány barátot, csinálhatnánk egy igazi, pezsgős, hangos szilvesztert.

A férfi egy pillanatra megmerevedett. – De hát mi mindig csak mi ketten… – kezdte, majd elharapta a mondat végét.

– Pontosan ezért – mosolygott rá a nő. – Jó lenne valami újdonság. Nem bánod, ugye?

– Dehogy bánom – vont vállat Gábor, ám közben ösztönösen a telefonjához nyúlt, mintha ellenőrizni akarna valamit. – Ha te ezt szeretnéd…

– Remek. Akkor eldőlt. Már össze is írtam, kit hívjunk meg.

Aznap éjjel, amikor már lekapcsolták a lámpát, Nóra a sötétben hallotta a halk pötyögést a férje oldaláról. A képernyő fénye időnként felvillant. Elmosolyodott. Három nap volt hátra az év utolsó estéjéig, és biztos volt benne, hogy ez az ünnep senkinek sem lesz közömbös.

Másnap délután egy kávézóban ült Eszterrel és Lillával.

– Mit szóltok, ha egy egyirányú jegyet veszek neki az Északi-sarkra ajándékba? – vetette fel Nóra játékos komolysággal.

– Az túl kíméletes – horkant fel Lilla, miközben megkeverte a lattéját. – Én a helyedben…

– Ne mondd, hogy megint hashajtót kevernél a salátába – vágott közbe Eszter nevetve. – Nem egy bosszúvígjátékban élünk.

– Pedig el tudjátok képzelni az arcát éjfélkor? – kuncogott Lilla.

– Lányok, én nem cirkuszt akarok, hanem leckét adni – komolyodott el Nóra. – Ugye jöttök?

– Naná! Már meg is vettem a ruhámat – kacsintott Lilla. – Tűzpiros, testhezálló…

– Te most melyik oldalon állsz? – háborodott fel tréfásan Eszter.

Ekkor Nóra telefonja rezgett. Üzenet Gábortól: „Drágám, ma is később érek haza. Fontos prezentáció.”

– Prezentáció… persze – mormolta Nóra, miközben megnyitotta Renáta közösségi oldalát. – Nézzétek csak, kinek van ma szintén „fontos megbeszélése” a Beluga étteremben.

– Ő az? – hajolt közelebb Lilla. – Ugyan már, semmi különös.

– A képek azért beszédesek – jegyezte meg Eszter. – „Üzleti vacsora”, helymegjelöléssel, hashtagekkel. Mintha direkt hencegne.

– Talán azt hiszik, vak vagyok – húzta ki magát Nóra. – Ideje komolyabban készülni. Lilla, a testvéred még mindig a nyomdában dolgozik?

– Igen. Miért?

– Szükségem lenne néhány nagy méretű nyomatra. Minél feltűnőbb, annál jobb.

Másnap Nóra Diánával találkozott, aki nemcsak barátnő, hanem a család fotósa is volt.

– Dius, emlékszel arra a fotósorozatra, amit Gábor csináltatott a szakmai portfóliójához?

– Hogyne! Nagyon jól sikerültek a képek.

– Tudnál rajtuk egy kicsit… kreatívan módosítani? – kérdezte Nóra jelentőségteljesen.

– Milyen értelemben?

– Mondjuk kerüljön egy rúzsfolt a gallérjára. Vagy egy női kéz a vállára. Olyan apró részletek, amik mesélnek.