«Használtak téged, Márk.» — mondta Lilla lehajolva a szemébe
Ez az igazság kegyetlen és megrázó.
– Egyszerűen csak kihasználták a pénzedet! – csattant fel Lilla. – És a mi társaságunkat is addig tűrték el, amíg volt mit nyerni rajtunk.
Amint elfogyott a pénz, máris hátat fordítottak nekünk!
– Te azt mondtad, minden rendeződni fog – köhögött fel Márk, kiszáradt torokkal. – Akkor most mi van? Ha újra lesz pénzünk, majd visszaszaladnak, mintha mi sem történt volna?
– Pontosan – bólintott határozottan Lilla.
– Gergőék nem hívtak meg a házassági évfordulójukra – mondta később csüggedten Márk.
– Tényleg nem hívtak, vagy csak azt mondták, hogy nem is tartanak ünnepséget? – kérdezett vissza Lilla.
– Gergő azt állította, nem lesz semmiféle buli – felelte Márk, miközben még mindig a telefonját szorongatta. – De anyám elszólta magát: ő és a húgom készülnek menni. Azt is elárulta, melyik étteremben lesz az egész.
– Márk, kérlek, ne emészd magad – húzódott közelebb Lilla. – Túléljük ezt az évfordulót is nélkülük.
– Túlélni túléljük – sóhajtott nagyot a férfi. – Mi már annyi mindent kibírtunk együtt. De attól még fáj. Érted? Rosszul esik.
– Ne gyötörd magad – ölelte át Lilla a vállát. – Engedd el…
Márk kibontakozott az ölelésből, és felpattant a kanapéról. Idegesen járkálni kezdett a szobában.
– Tudod, ez mit jelent? – fakadt ki. – Mindenki kihátrál mögülünk! Kerülnek minket, mintha valami fertőző bajunk lenne!
Gergő még hagyján. Unokatestvérek vagyunk, sosem voltunk igazán szoros kapcsolatban. A nagynéném is mindig tartotta a három lépés távolságot anyámtól.
De az édesanyám? A saját húgom? Ők a legközelebbi családom!
– Márk, az életben előfordulnak ilyen helyzetek – próbálta csillapítani Lilla.
– Ilyen helyzetek? – csattant fel a férfi, és hirtelen megállt. – Hogy a testvérem nem hív meg a második gyereke keresztelőjére?
Mindenkit meghívott! Még azokat az egykori osztálytársait is, akikkel háromévente egyszer beszél! Csak engem nem.
Márk a homlokát dörzsölte, mintha így tisztábban látna.
– És anya? Azt mondta, nem ünnepli meg a hatvanötödik születésnapját. Aztán amikor odamentünk felköszönteni, zárt ajtó fogadott.
Csak később láttuk a képeket az interneten: vidáman mulattak valahol a szabadban.
Szerinted ez rendben van?
– Nem, nincs rendben – emelte fel a hangját Lilla, hogy túlharsogja a férfit. – De ülj le végre, és nyugodj meg! Ne rajtam vezesd le a dühödet!
Márk ekkor döbbent rá, hogy már kiabál. Zavartan elhallgatott, majd leült a vele szemben álló fotelbe.
– Lilla, mi történik velük? Vagy velünk? Nem értem. Egyszerűen nem értem.
– Drágám, ne próbáld mindenáron megfejteni – felelte halkan a nő. – Csak még jobban felkavar. Ha helyreállnak a dolgaink, hidd el, minden visszarendeződik.
– Szerintem már semmi sem lesz olyan, mint régen – rázta a fejét Márk. – Normális életünk volt. Találkoztunk, beszélgettünk, együtt töltöttük az időt. Nevettünk, ünnepeltünk.
Mi romolhatott el ennyire? Előbb a vállalkozás ment tönkre, aztán mintha minden más is darabokra hullott volna. Teljesen kimerültem.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz