Emese azonban szinte összehúzta magát, amikor belenézett.
– Minek szokjak hozzá ilyen fényűzéshez? Én sosem veszek efféléket, inkább spórolok. Egye meg a gyerek, én majd csak nézem – mondta halkan.

A válasz hallatán Lilla megfeszült. Szó nélkül Emese vászontáskájába süllyesztette a gyümölcsöt, és határozott tekintettel nézett rá, mintha ezzel akarná lezárni a vitát.

Az állandó önmegtagadás és panaszkodás egyre inkább felőrölte. Nem kért pénzt, nem követelőzött, mint más anyósok, mégis bosszantó volt ez az örökös lemondás. Lilla nem tudta, hogyan lehetne ezen változtatni.

Nem sokkal később újabb eset adódott. A fizetéséből vett magának egy divatos parfümöt. Amikor Emese látogatóba érkezett, azonnal megérezte a finom, hosszan megmaradó illatot.

– Milyen csodás illat leng körülötted… Igazi mennyei parfüm – jegyezte meg elérzékenyülve a fotelben ülve. – Nekem sosem volt drága illatszerem. Szegénységben éltem le az életem, és úgy is fogom befejezni – törölte meg ráncos arcát.

– Szeretne ilyet? A következő fizetésemből veszek önnek is – válaszolta Lilla azonnal.

Lilla még mosolygott is hozzá. – Ha gondolja, akár most odaadom a sajátomat. Magától semmit sem sajnálok.

A kedves gesztus azonban váratlanul kemény visszautasításba ütközött. Emese arca megfeszült. – Ne beszélj ostobaságokat! – csattant fel élesen. – Nincs mire költenetek a pénzeteket? Növekszik a gyereketek. Nekem már csak pár évem lehet hátra, inkább a temetésemre kellene félretenni, nem efféle fényűzésre!

Ezek a szavak végleg elvették Lilla kedvét. Úgy érezte, minden jó szándéka falakba ütközik, ezért elhatározta, hogy ritkítja a találkozásokat az anyósával.

A kislány azonban továbbra is ragaszkodott a nagymamájához. Egyik délután hazatérve lelkesen mesélte, hogy megmutatta Emesének az új telefonját és a színes filctollait. A nagymama erre csak elégedetlenül hümmögött, majd hosszan ecsetelte, hogy ő egész életében nélkülözött: az iskolában mindössze két színes ceruzája volt, és a nővérével közösen hordtak egyetlen egyenruhát.

A történetek annyira megindították a gyermeket, hogy sírva fakadt, mert megsajnálta a nagymamáját.

Este Lilla és Márk leültek vele beszélgetni. Igyekeztek megnyugtatni, elmagyarázták, hogy Emese idős korára hajlamos kiszínezni a múltat, és nem kell mindent szó szerint elhinni. Lilla magában is megerősítette ezt: többé nem ajánl fel ajándékokat, és nem vásárol semmit az anyósának, hogy elkerülje a panaszos megjegyzéseket és a burkolt szemrehányásokat.