«Ne beszélj ostobaságokat!» — élesen visszautasította Emese
Szívszorító önmegtagadás, bosszantó és gyötrő büszkeség
– Vettem anyukádnak egy új serpenyőt, mert még mindig azt az ősrégi, még a Magyar Köztársaság idejéből maradt darabot használja, aminek már rég leesett a nyele – magyarázta Lilla a férjének, Márknak.
– Lillám, tudod jól, hogy anya ezt sem fogja elfogadni. Megszokta, hogy beéri kevéssel, és szerényen él – sóhajtott Márk.
– De hát a kislányunknak süt palacsintát! Legalább normális edényben készítse, hogy ne égjen oda az egész.
– Tedd, amit jónak látsz, de fölösleges drága holmival próbálkozni nála. Anya nem szereti az értékes ajándékokat, kényelmetlenül érzi magát tőlük – válaszolta a férfi.
Lillának különös anyósa volt, mégis sok barátnője irigykedett rá. Réka például kész rémálomként élte meg a férje anyját: az asszony folyton a fiánál panaszkodott a menyére, és a gyerekek előtt sem restellte leszidni. Dóra sem járt jobban; hozzá rendszeresen beállított az anyósa bejelentés nélkül, majd kéretlen tanácsokkal árasztotta el, és állandóan kioktatta.
Lilla ezzel szemben igazán szerencsésnek mondhatta magát. Az ő anyósa, Emese, maga volt a megtestesült jóság: apró termetű, törékeny asszony, mézédes természettel. Soha semmit nem követelt, mindennek örült, és ha kapott is valamit, rendszerint visszaadta, mondván, a fiataloknak nagyobb szükségük van rá, ő pedig majd csak boldogul valahogy a kis nyugdíjából.
Emese takarékossága nemcsak szavakban mutatkozott meg. Egy alkalommal Lilla „Prága” tortával lepte meg, hogy egy kis örömet szerezzen neki.
– Ugyan, minek költesz rám, öregasszonyra? – hárította el az ajándékot az idős asszony, és finoman arrébb tolta a dobozt. – Egyétek meg otthon, vagy vidd be a munkahelyedre a kollégáknak. Én a nyugdíjamból veszek pár száraz kiflit, tavalyi lekvár még úgyis maradt. Nekem az bőven elég. Rágni sincs már mivel, kihullottak a fogaim. Beáztatom a kiflit teába, aztán úgy megeszem.
Lilla elképedt. – Miért nem szólt erről korábban, Emese? Megmondom Márknak, és elintézi a fogorvost, sőt a fogszabályzót is, ha kell.
Erre Emese szinte kétségbeesetten tiltakozni kezdett, a kezével hadonászva jelentette ki, hogy a saját fiától egyetlen fillért sem fogad el. Havi huszonkét ezer forintos állami nyugdíja van, és szerinte az mindenre elegendő egy magafajta nyugdíjasnak.
Este Lilla beszámolt a történtekről Márknak. A férfi először felháborodott és ideges lett, majd bevallotta: az édesanyja mindig is szeretett szerényebbnek mutatkozni a valóságnál, és azt hangsúlyozni, hogy nincs szüksége senki támogatására – egész életében egyedül oldotta meg a gondjait. Végül azonban sikerült rábeszélnie, hogy mégis foglalkozzon a fogaival, és el is vitte egy rendelőbe.
Nem sokkal később Emese meglátogatta a családot, és magával vitte az unokáját egy kis időre…
…hogy pár napra magával vigye a kisfiút. Lilla gondosan összeállított egy csomagot Emesének: tett bele narancsot, ropogós almát, szőlőt és néhány érett kivit is. Átadta a táskát azzal, hogy osszák majd el ketten az unokával.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz