«Döntsd el, kivel akarsz élni» — Nóra táskáját becipzározva
Kéretlen beavatkozás megalázó és mérgező.
– Nóra, drágám, miért tömted ennyire tele a hűtőt? Tegnap is mondtam, hogy azt a felvágottat ne vedd meg, tele van mindenféle adalékkal!
Nóra riadtan pattintotta fel a szemét. Néhány másodpercig csak feküdt mozdulatlanul, próbálta összerakni, hol is van. Szombat reggel, alig múlt nyolc, a saját hálószobájában. A hang pedig… a konyha felől érkezett. Gabriella hangja volt.
Hirtelen felült. Márk mellette békésen szuszogott, karjai szétterülve a takarón. Nóra magára kapta a köntösét, és sietve végigment a folyosón.
A konyhában Gabriella már teljes lendülettel tevékenykedett. A hűtő tartalma félig az asztalon sorakozott, az asszony csomagokat bontogatott, átrendezett, közben rosszallóan csettintgetett.
– Jó reggelt – szólalt meg Nóra, igyekezve nyugodt maradni. – Gabriella, hogy került be…?
– Az ajtón, hát hogyan másképp? – fordult felé mosolyogva. – Hiszen van kulcsom. Gondoltam, benézek korán, amíg alszotok, és rendet teszek egy kicsit. Nézd csak, milyen joghurtokat vettél! Tele vannak színezékkel. Márk gyomra érzékeny, ilyet nem ehet.
Nóra szó nélkül figyelte, ahogy az anyósa a frissen vásárolt élelmiszereit egy külön zacskóba gyűjti.
– Ezt kidobom, jó? A felvágottal együtt. Hoztam helyette igazit a piacról, megbízható árustól.
– Gabriella, nem beszéltük meg, hogy jönni fog – mondta Nóra halkan, de határozottan.
– Ugyan, hiszen segítek! – csodálkozott őszintén az asszony. – A polcon morzsák voltak, mindent letöröltem. A mosott ruháitok a fürdőben hevertek, kiteregettem őket. Egyébként, Nóra, gyakrabban kellene mosni, mert beposhad a ruha.
– Mi történik itt? – jelent meg az ajtóban az álmos Márk.
– Kicsim! – váltott azonnal lágyabb hangnemre Gabriella. – Végre felébredtél! Hoztam neked friss túrót, tegnap készült. És mákos kalácsot, a kedvencedet.
– Anya, miért jöttél ilyen korán? – ásított Márk, és leült az asztalhoz.
– Korán? Nyolc óra van! A rendes emberek ilyenkor már rég talpon vannak – tolta elé a tányért. – Egyél, amíg meleg.
Nóra az ajtófélfának támaszkodva nézte őket. Márk jóízűen falatozott, Gabriella körülötte sürgött-forgott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
– Gabriella – próbálkozott újra Nóra –, legközelebb felhívhatna, mielőtt átjön. Lehet, hogy volt tervünk a reggelre.
– Miféle terv szombat reggel? – vonta fel a szemöldökét az asszony. – Úgyis itthon vagytok ilyenkor. És ne feledd, Nóra, az első befizetéshez én adtam ötvenezer forintot. Az nem aprópénz. Ez a lakás részben az enyém is.
– Anya, ennek most semmi köze ide – motyogta Márk teli szájjal.
– Dehogynem! Jogom van idejönni, amikor csak akarok. Nem idegen hely ez számomra.
Nóra mellkasában valami összeszorult. Szó nélkül megfordult, visszament a hálóba, és becsukta maga mögött az ajtót. Leült az ágy szélére, a keze remegett.
Az az ötvenezer forint. Két éve, amikor felvették a hitelt, valóban nagy segítség volt. Akkor ajándéknak hitte. Nem sejtette, hogy ezzel mintha állandó belépőt adott volna Gabriellának az életükbe.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz