«Mostantól emlékezni fogtok» — mondta Eszter, és csend borult a teremre
A „Hársfa” étterem tágas különtermében fegyelmezett nyugalom honolt, afféle gondosan megrendezett ünnepélyesség. Odakint az októberi szél esővel korbácsolta a Duna-parti ablakokat, bent viszont minden meleg, borostyánszínű fénybe burkolózott, mintha a külvilág zordságának ide nem lenne bejárása. A kristálycsillárok ragyogása visszaverődött a fényezett padlón, az asztalok tetején pislákoló mécsesek hamis békét loptak az estébe.
Tizenöt esztendő telt el az érettségi óta. Ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy a tananyag kikopjon a fejekből, de ahhoz kevés, hogy a megalázó mondatok és kegyetlen csínyek ütötte sebek begyógyuljanak.
A nehéz csillár alatt Bence Halász állt a társaság középpontjában. Valaha ő volt az osztály koronázatlan királya, és ehhez a szerephez azóta is görcsösen ragaszkodott. Alig változott: ugyanaz az öntelt tartás, kifogástalan öltöny, és az a tekintet, amely ösztönösen felülről mért végig mindenkit. Mellette Lilla állt, a felesége, jéghideg szépséggel és olyan pillantással, amely egykor eldöntötte, ki lesz az osztály céltáblája.