«Borzasztóan hiányzol.» — feladta az üzleti vacsorát és hazarepült
Ez a titokzatos távolság fájdalmas és megdöbbentő.
Gábor Emil úgy döntött, elküldi a feleségét pihenni néhány hétre. Amikor Lilla elutazott, meglepődve tapasztalta, hogy önkéntelenül is megkönnyebbülten sóhajt fel. Az utóbbi időben valami végleg félresiklott köztük: mintha nem egy irányba haladtak volna, hanem egymás mellett éltek. Nem is értette, mikor és hogyan távolodtak el ennyire.
Ráadásul a munkahelyén is új helyzet állt elő.
Nemrég felvett egy új alkalmazottat. Elhatározta, hogy belső ellenőrzést tart a cégnél, és ismerősei egy kiváló szakembert ajánlottak erre a feladatra. A hölgy lelkiismeretesen vetette bele magát a munkába: rendszeresen beszámolt minden apró részletről, a rábízott teendőket gyorsan és precízen intézte. Olykor pedig olyan odaadó pillantással nézett Gáborra, hogy az ember zavarba jött tőle. Néha már az is megfordult a fejében, nem volt-e hiba belevágni ebbe az egész auditba.
Otthon mostanában feszült volt a légkör, ezért egyre gyakrabban maradt bent késő estig az irodában.
Lillával szinte gyerekkoruk óta együtt voltak. Együtt tanultak, kitűnő eredménnyel végeztek, és kezdetben közösen építették a vállalkozásukat is. Az első gyermekük, Márk születésekor Lilla otthon maradt. A fiuk azóta felnőtt, és ma már apja oldalán dolgozik, gyakorlatilag ő vezeti a családi céget.
Gábor rajongásig szerette a feleségét – és ez az érzés mit sem halványult. Lilla különleges asszony volt: gyengéd és kedves, ugyanakkor olyan ritka, megkapó szépséggel áldotta meg a sors, amely mellett nem lehetett közömbösen elmenni. Gábor minden üzleti kérdésben kikérte a véleményét; a vállalkozásukat valójában ketten építették fel. Lilla még a gyermekágy idején is briliáns ötletekkel állt elő, anélkül hogy nap mint nap bent lett volna a cégnél. Szinte mindig pontosan ráérzett a lényegre – kivételes tehetség volt.
Nem csoda, hogy Gábor büszke volt élete párjára.
Lilla arról álmodott, hogy Márk után visszatér a munkába, és újra aktívan részt vesz a cég irányításában. Ám nem sokkal később megszületett a kislányuk, Réka.
A férfi egyszerűen elolvadt a lánya közelében. A kislány észrevétlenül csavarta az ujja köré az apját: apró karjaival átölelte a nyakát, puszikat nyomott az arcára, közben játékosan meghúzgálta a fülét. Gábor ilyenkor tehetetlenül mosolygott, és bármit megvett, amire Réka az ujjával rábökött.
– Apuuu, nézd csak, milyen házikó! Ez a babának való? Jaj, ott… – csilingelte a kislány, és a kirakat felé mutatott.
Réka közben tovább ámuldozott a kirakat előtt.
– Apu, nézd, milyen csillogó tető! És ott azok a fények! Olyan gyönyörű! – lelkendezett, szinte ugrálva az izgalomtól.
Nem könyörgött, nem toporzékolt, egyszerűen csak rácsodálkozott a világra, és megmutatta az apjának mindazt, ami elvarázsolta. Gábor szíve pedig minden alkalommal meglágyult. Ha a kislány szeme felragyogott, ő már nyúlt is a pénztárcájáért.
– Teljesen elkényezteted – csóválta a fejét Lilla, de a szája sarkában ott bujkált a mosoly.
Gábor nemcsak Rékát halmozta el apró meglepetésekkel, hanem Lillát és Márkot is gyakran meglepte valamivel. Számára a család jelentette az igazi hajtóerőt. Sokszor gondolt rá: nélkülük talán bele sem vágott volna a vállalkozásba. Minden erőfeszítésének az volt az értelme, hogy lássa a boldogságot a felesége és a gyerekei arcán.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz