«Pakoljatok, és induljatok haza!» — kiáltotta Zsuzsanna határozottan
Hihetetlenül önző és romboló volt a látogatás
— Drága Zsuzsannám! — vetette magát Zsuzsanna nyakába a unokatestvére. — Szervusz! Hogy telnek a napjaid? Hány éve is, hogy nem találkoztunk? Gondoltam egyet, és úgy döntöttem, a szabadságomat nálad töltöm. Hoztam a unokákat is! Mit kezdjenek a gyerekek a fülledt városi levegőben? Ugye nem leszünk a terhedre?
Zsuzsanna egész életét a faluban élte le. Miután Debrecenben elvégezte az állatorvosi egyetemet, hazatért a szülői házba, férjhez ment a szomszédban felnőtt Benedekhez, és munkába állt a környéken.
A fiatal pár kezdetben Benedek szüleinek házában lakott. Az idősek korán elhunytak, így az ingatlan rájuk szállt örökségként.
Sok esztendőbe telt, mire rendbe hozták a portát. Keményen dolgoztak, félretettek minden forintot, hogy kijavíthassák a tetőt, új kerítést húzhassanak, sőt egy üvegházat is felépíthessenek.
Negyven év házasság alatt Zsuzsanna és Benedek a roskatag vályogházból tágas, több szobás, összkomfortos otthont varázsoltak.
— Valóságos birtok lett belőle! — sóhajtoztak irigykedve a szomszédasszonyok. — Hogy csináltad ezt, Zsuzsa? Réka is ugyanabban a beosztásban dolgozott, mint te, mégis ugyanabban a düledező viskóban él most is!
— Munka, lányok. Kitartó, becsületes munka — felelte ilyenkor Zsuzsanna. — Benedekkel egyikünk sem issza el a pénzt, és nem szórjuk felesleges dolgokra.
Míg mások mulatozásra költöttek, ők inkább a felújításra gyűjtöttek.
Mostanra a fiuk is sokat segít: Debrecenben él, jó állása van. De ők maguk sem tétlenkednek.
Valóban így volt. Állatokat tartottak, művelték a veteményest, gyümölcsfákat neveltek. Zöldségért, gyümölcsért vagy húsért sosem jártak boltba, hiszen minden megtermett a saját földjükön, bőséggel.
Tavaly Benedek egy kisebb tavat alakított ki az udvar végében, és halakat telepített bele. Elhatározta, hogy legalább saját fogyasztásra pontyot nevel.
Nemrég azonban Zsuzsanna kis híján elveszítette a kertje egy részét, az állatait és a férje által oly féltve gondozott tavat is. Egy távoli rokon váratlanul, minden előzetes jelzés nélkül toppant be hozzájuk.
Miért nem tessékelte ki azonnal? Hiszen előre sejtette, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó.
Egy szombat kora reggelén Zsuzsanna éppen a veteményesben dolgozott, amikor autóduda hangja hasított a csendbe.
A kutya ugatni kezdett. Az asszony felegyenesedett, és magában töprengett:
„Csak nem hozzánk jött valaki? Talán Gergő? Bár ő nem dudálna, egyszerűen besétálna, hiszen a Graf azonnal felismeri. Meg kellene néznem.”
A kapu előtt valóban egy nagyméretű autó állt, inkább kisbuszra emlékeztetett. A volánnál egy ismeretlen férfi ült, mellette pedig Emese. Zsuzsanna meglepetten torpant meg.
„Ez hiányzott még…” — suhant át az agyán.
— Zsuzsikám! — kiáltotta Emese, miközben majdnem kiesett az autóból. — Tényleg te vagy az? Hát csodásan nézel ki! Első pillantásra meg sem ismertelek, annyira kivirágoztál és megszépültél!
— Szervusz — mosolygott vissza Zsuzsanna kissé hűvösen. — Hogyhogy erre vetődtél?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz