Egy gondosan kinyomtatott lapot nyújtott át.

– Most már számlát is küldesz nekem? – háborgott Gergő. – Neked kellett volna vigyáznod rá!

– Nekem kellett volna? – Ildikó sok év után először nem anyai melegséggel, hanem hűvös érdeklődéssel nézett a fiára.

– Nem tartozom nektek semmivel – mondta csendesen. – Ahogyan ti sem nekem. Gondolom, nem azért jöttetek, hogy visszautaljátok a hotel árát és rendezzétek a kárt.

Kinga közbelépett, békülékenyebb hangot ütve meg.

– Anya, ne csináljuk ezt. Család vagyunk. Meg lehetett volna beszélni. Gergő túlreagálta, előfordul az ilyesmi. Miért kell rögtön idáig fajulnia?

– Az a véglet, amikor a saját fiam önzőnek nevez, mert nem engedem, hogy romhalmazzá tegyék az otthonomat – felelte Ildikó. – Az is túlzás, amikor a lányom szerint nekem „rengeteg időm van” kiszolgálni a testvérét. Ez – bökött a papírra – csupán a döntéseitek következménye.

Gergő arca elvörösödött.

– Egy fillért sem fizetek! Se ezért, se a nevetséges hotelért!

– Rendben – mondta Ildikó változatlan hangon. – Nem is számítottam másra. Ebben az esetben eladom a nyaralót.

A mondat úgy csattant, mint egy pofon. A nyaraló, amelyet már maguk előtt láttak: grillezések, szaunaestek, baráti hétvégék. Az a hely, ahová ők pihenni jártak, miközben az anyjuk egész nyáron gyomlált, festette a kerítést, javította a tetőt.

– Ehhez nincs jogod! – tört ki Kingából, megfeledkezve a békítő szerepről. – Az a miénk is! Ott nőttünk fel!

– A tulajdoni lap az én nevemen van – vont vállat Ildikó. – És a gyerekkor, drágám, már rég véget ért.

A befolyó összeg éppen fedezni fogja a költségeket, sőt talán még arra is marad belőle, hogy kárpótolja magát mindazért, amit lenyelt az évek során. Lehet, hogy még egy spanyolországi útra is futja majd.

Emese mesélte, hogy ott csodás a tenger.

A két fiatal úgy nézett rá, mintha idegen volna. Nem azt a csendes, mindig alkalmazkodó anyát látták maguk előtt, hanem egy határozott asszonyt, akiben eddig észre sem vették az acélt.

Valakit, aki már nem retten meg a szemrehányásoktól, a sértődéstől vagy a manipulációtól.

Hosszú, feszült hallgatás telepedett a szobára. Nem a vita előtti, hanem a felismerés utáni csend volt ez. Érezték, hogy most nem ők diktálnak.

Egy héttel később Gergő átutalta a teljes összeget, fillérre pontosan. Sem bocsánatkérés, sem újabb hívás nem érkezett.

Ildikó nem is várta.

Leemelte a szekrény tetejéről a régi, alig használt bőröndjét, letörölte róla a port, majd elővette a telefonját és felhívta Emesét.

– Emese, szia – mondta könnyed hangon. – Ugye van még egy szabad hely arra a flamenco-tanfolyamra?