Réka szemét elhomályosították a könnyek. Minden erejével próbálta visszatartani őket, de a festett szempillái alatt már végiggördültek az első cseppek.

— Anya, elég — szólalt meg Márk halkan, mégis határozott hangsúllyal.

— Ugyan mit mondtam? — tárta szét a karját Mónika ártatlan arckifejezéssel. — Csupán jó tanácsot adok egy fiatal feleségnek. Mindannyiunknak vannak céljai, nem igaz?

Réka hirtelen felállt. A szék lába élesen csikordult a padlón.

— Elnézést kérek — suttogta, és sietős léptekkel elindult a kijárat felé.

A mosdó csendje éles ellentétben állt a bálterem zsivajával. A tükör előtt állva remegő kézzel itatta fel könnyeit egy papírzsebkendővel, igyekezve menteni, ami még menthető a sminkjéből. Az ajtó nyílt, és Dóra lépett be rajta.

— Ez a nő teljesen elvesztette a józan eszét, hogy ilyet mer mondani egy esküvőn — fakadt ki felháborodva, miközben előhalászta a neszesszerét. — Gyere, rendbe hozunk, és visszamegyünk. Nem hagyhatod, hogy tönkretegye a napodat.

— Tudtam, hogy nem kedvel igazán — hüppögte Réka. — De hogy ennyire nyíltan, mindenki előtt megalázzon…

Dóra óvatos mozdulatokkal újrafestette barátnője elkenődött szemfestékét.

— Márknak hamarabb közbe kellett volna lépnie. Mégiscsak az ő édesanyja.

Ebben a pillanatban ismét kinyílt az ajtó. Mónika jelent meg a küszöbön. Arcán ingerültség és felsőbbrendűség különös elegye ült.

— Réka, ez így nem helyes — mondta szigorúan. — A vendégek az ifjú párra várnak, te pedig kivonulsz.

— Mónika — lépett Dóra Réka elé védelmezően —, nem gondolja, hogy az esküvőn a fiát összehasonlítani a néhai feleségével több mint tapintatlanság?

Mónika tekintete megkeményedett.

— Kérem, ne avatkozzon bele a családi ügyeinkbe — felelte hidegen, és egy lépést tett beljebb a helyiségbe, mintha készen állna folytatni azt, amit odakint elkezdett.

Mónika azonban nem hátrált.

— Ez a mi családunk dolga — jelentette ki kimérten. — Réka, ha valóban közénk akarsz tartozni, meg kell tanulnod, hogyan viselkedj méltósággal.

Réka vett egy mély levegőt, és egyenesen az anyósa szemébe nézett.

— Soha nem leszek Eszter — mondta határozottan. — Nem is akarok az lenni. Én Réka vagyok. Márk pedig így választott engem.

— Kétségbeesésében döntött melletted, és mert egyedül maradt — vágott vissza Mónika jeges hangon. — Ne ringasd magad illúziókba. Esztert viszont igazán szerette.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és Márk lépett be rajta. Az arcán idegesség és düh keveredett.

— Mi folyik itt? Anya, mit mondtál neki?

— Csak az igazat, fiam — felelte Mónika, és bizalmasan megérintette a vállát. — Tudnia kell, mire vállalkozott.

Márk Rékára pillantott, aki könnyes szemmel állt előtte, majd fáradtan felsóhajtott.

— Anya, kérlek, menj vissza a vendégekhez.

Amint Mónika távozott, Márk magához ölelte a feleségét.

— Ne haragudj rá. Nem tudta feldolgozni Eszter elvesztését. Nagyon közel álltak egymáshoz.

— Tudod mit? — Réka letörölte a könnyeit, kihúzta magát. — Nem engedem, hogy bárki, még a férjem édesanyja sem, tönkretegye ezt a napot.

A tükör elé lépett, és igazítani kezdte a sminkjét. Dóra szó nélkül odanyújtotta neki a szempillaspirált.