«De én nem vagyok idegen, anya!» — dühösen tiltakozott Eszter
Igazságtalan, hogy a szeretetlenség ilyen sebeket okoz.
– Anya, ezt mégis hogy képzeled? Milyen alapon várjátok el, hogy kiköltözzünk abból a lakásból, amihez ugyanannyi közöm van, mint Nórának? Ráadásul a teljes felújítást mi finanszíroztuk, minden munkát kifizettünk, most pedig ő kényelmesen beköltözhet a kész, kétszobás otthonba? És mi Márkkal hová menjünk?
– Eszter, férjnél vagy, innentől a férjed dolga, hogy megoldja, hol éltek. Nórának tanulnia kell, kollégiumba nem küldhetem. Nem olyan lány, aki csak sodródik, és nem akarok kockáztatni. A házasságra sem kényszerített senki. Négy évig laktatok ott bérleti díj nélkül, egy fillért sem fizettetek. Nem kötelességem egy idegen férfit eltartani lakhatással. Két hónapotok még van, ennyi idő alatt találtok albérletet.
– De én nem vagyok idegen, anya! Ugyanúgy a lányod vagyok, mint Nóra. Ti megvettétek azt a lakást, én rendbe tettem a saját pénzemből – igen, azzal az „idegen férfival” –, és most nekem kell nulláról újrakezdenem?
– Tudod jól, hogy azt az ingatlant Balázs hitelből vette. Ő a fő adós, és ő csak Nóra édesapja. Miért rajtam kéred számon, miért nem a saját apádon? Balázs a maga gyerekéről gondoskodott, talán a te apád is megmozdulhatna végre.
– Szóval így állunk? Balázs az első számú hitelfelvevő? És az nem számít, hogy az apám által fizetett gyerektartás végig a törlesztőrészletekre ment? Ti kértétek, hogy ne szóljak neki semmit! Azt mondtátok, gyorsan ki kell fizetni a lakást, mert az az enyém lesz, és később vesztek majd egy másikat Nórának. Hogy apám ne háborogjon, hallgattam. Kollégiumban laktam az egyetemen, miközben a lakást kiadtátok bérbe.
– Eszter, így alakult. Ismered a körülményeket. Balázs elveszítette a munkáját, jött a járvány, leépítések, bizonytalanság mindenhol. Nem mi akartuk így. Nekem meg ott van a saját terhem is, amit cipelnem kell.
– Nekem is alig elég a fizetésem – folytatta Krisztina fáradt hangon. – Balázs ráadásul csak bejelentés nélkül tud dolgozni, te pedig már rég férjnél vagy, Gergő egy fillér gyerektartást sem utal. Miből vállalnánk még egy hitelt? Egy második lakás szóba sem jöhet. Egyszerűen nem bírnánk el. Ti fiatalok vagytok, mindketten kerestek, nektek könnyebb lesz. Ráadásul évekig nem fizettetek lakbért sem.
Krisztina még hosszasan magyarázott Eszternek. Hol mentegetőzve sorolta a körülményeket, hol ellentmondást nem tűrően vitatkozott, máskor pedig nyíltan a szemére vetett dolgokat. Eszter azonban mintha falat húzott volna maga köré; a sértettség annyira összeszorította a torkát, hogy alig fogta fel az anyja szavait.
Nem értette, miért természetes, hogy végül Nóra kapja meg a lakást, miközben neki albérletbe kell költöznie. Hiszen az édesapja által fizetett tartásdíj teljes egészében a törlesztőrészletekre ment el. Abban a hitben élt, hogy amikor a hitel lejár, az ingatlan az ő nevére kerül. Most viszont úgy tűnt, Balázs valójában Nórának, a közös lányuknak vásárolta az otthont, Eszter pedig mintha sosem lett volna része a tervnek. Ott a férje – gondoskodjon ő a jövőjükről.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz