«Elég volt, anya!» — mondta Márk elszántan, és kitessékelte
Ez az önző anya tönkretette minden nyugalmunkat.
— Ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd! — vetette oda Erika anélkül, hogy akár csak ránézett volna a menyére. — Miért dirigálsz itt, mintha a te lakásod lenne? Menj vissza a hálószobába, és ki se dugd onnan az orrod! Majd mi elintézzük nélküled!
Erika fiát, Márkot, nagyon fiatalon szülte. Tapasztalat és érettség híján a gyereknevelés terhe szinte teljes egészében a nagyszülőkre hárult.
Pedig Márk házasságban született, mégsem vált igazán fontossá sem az anyja, sem az apja számára.
A tizenhat éves Erika inkább a szórakozást választotta: férjével diszkókba jártak, buliztak, élték a gondtalan fiatalságukat. Úgy gondolták, még túl korai lenne lemondaniuk az éjszakai életről egy kisbaba kedvéért.
Márk körülbelül nyolcéves koráig a nagymamájánál lakott. Később Erika mintha észhez tért volna, és magához vette a fiát, de az elveszett évek nyomot hagytak.
Igazi, bensőséges anya–fia kapcsolat sosem alakult ki köztük. Márk hűvösen viszonyult mindkét szülőjéhez; nem tekintette őket példaképnek, sem tekintélynek.
Tizenhat évesen, egy újabb heves vita után végleg hátat fordított a szülői háznak, és önálló életet kezdett.
A nagymama támogatásával kitanult egy szakmát, dolgozni kezdett, és hamarosan stabil megélhetést teremtett magának. Lakhatás miatt sem kellett aggódnia: Júlia még életében ráíratta a saját lakását. Ez azonban komoly sértettséget váltott ki Erikából.
— Mondd, anya, miért hagyod ki az első számú örökösöket? — kérdezte felháborodva. — Miért kell egy teljes háromszobás lakást Márkra íratni?
— Azért, mert neked már vettünk egyet — felelte nyugodtan Júlia. — Márknak viszont semmije sincs. Érte aggódom igazán.
Majd hozzátette:
— Ismerem a természetedet, Erika. Ha bajba kerülne, még a küszöbödön sem engednéd át.
A lakást a férjemmel a saját munkánkból szereztük, így jogom van eldönteni, kire hagyom.
Erika kénytelen volt belenyugodni, bár a döntést sosem emésztette meg igazán.
Márk harmincéves korában találkozott Nórával. Addigra biztos egzisztenciát épített: dolgozott, saját vállalkozást vezetett, autója volt, és nem szorult senki segítségére.
Nóra sem volt kiszolgáltatott helyzetben. Sikeres volt a pályáján, anyagilag független, önálló nőként állt a lábán.
Leendő anyósát csak az esküvő napján látta először.
— Milyen fiatalos! — csodálkozott Nóra. — Negyvenötnek sem néz ki. Látszik, hogy sokat ad magára. És az a nadrágkosztüm… mintha egy divatlapból lépett volna ki. Biztosan nem olcsó darab.
Az ünnepség azonban nem múlt el zökkenők nélkül.
Amikor az ifjú pár kilépett az anyakönyvi hivatal ajtaján, Erika váratlanul egy marék rizst hajított egyenesen Nóra arcába.
Szerencsére a meny az utolsó pillanatban elfordította a fejét.
— Anya, ezt mégis hogy képzeled? — csattant fel Márk. — Mi volt ez az egész?
— Hogy sok pénzetek legyen! — válaszolta Erika teljes nyugalommal. — Mindenki így csinálja.
Nóra nem szólt vissza. Nem akarta elrontani sem a saját, sem a vendégek örömét ezen a napon.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz