„Idén ezek voltak az utolsó vendégek” — Réka határozottan
Elviselhetetlen vendégáradat: ez igazságtalan és megalázó.
— Küldd el őket, ennyi az egész.
— Nem megy. Gergő megsértődne. Ráadásul a rokonai ajándékokkal érkeznek.
— Akkor döntsd el, mi fontosabb: a nyugalmad vagy a férjed. Ki áll közelebb hozzád?
— Hogy érted ezt?
— Úgy, hogy saját magadat vagy őt szereted jobban?
— Talán… magamat — felelte bizonytalanul Réka.
Nem sokkal később a férje hívta.
— Hamarosan jön Dóra a gyerekekkel, kérlek, várd meg őket — mondta a telefonba.
— A városban vannak?
— Igen, pár napra érkeztek.
— És természetesen nálunk szállnak meg?
— Ugyan már, Réka, mi ebben a különös? A családom szeretne nálunk időzni. Szerintem ez teljesen rendben van.
— Valahogy mindig ide találnak, mintha mágnes húzná őket. Miért nem marad Dóra inkább a húgodnál?
— Tudod jól, miért nem. Petra nem az a vendégszerető típus. Te viszont igen.
Réka mély levegőt vett. Nem azért tűrte ezt szó nélkül, mert élvezte, hanem mert így nevelték: nem tessékel ki vendégeket, főleg nem a férje családját, akik szinte folyamatosan váltották egymást náluk.
Az év első napján már ott volt az anyósa, eredetileg „csak két napra”. Alighogy negyedikén elutazott, megérkezett egy unokatestvér a férjével. Karácsonyoztak még egyet, aztán ők is továbbálltak. Réka fellélegzett.
Maradt néhány szabad nap a munka előtt — végre lustálkodhat egy kicsit, pihenhet az ágyban. Csakhogy ez illúzió maradt.
Gergő nagynénje gördült be az unokákkal, és egy teljes hétig maradtak.
Január huszadikára Réka teljesen kimerült. Úgy érezte magát, mint egy kifacsart citrom. Csendet akart, rendet és makulátlan tisztaságot a lakásban.
Amint a nagynéni elment, mindent ragyogóra takarított, és épp munkába indult volna, amikor Gergő újra telefonált: ismét vendégek érkeznek.
— Ezt nem bírom tovább — panaszkodott munka után Emesének. — Már haza se akarok menni.
— Miért nem mondasz nemet? — csodálkozott a barátnője. — Egyszerűen tedd ki őket.
— Nem tehetem. Gergő megsértődne. És mindig hoznak valamit, mintha ezzel minden rendben lenne.
— Akkor válassz. A saját kényelmed vagy a férjed fontosabb?
— Ezt hogy érted?
— Úgy, hogy magadat szereted-e jobban, vagy őt.
— Azt hiszem… magamat.
— Nem úgy tűnik. Ha akarod, aludhatsz nálam ma este. Nálam csend van.
Réka igent mondott. Aznap nem ment haza, csak egy üzenetet írt Gergőnek. Az év első igazán békés estéjét töltötte el. Sorozatot nézett, fagyit evett, és végre pihent.
— Emese, maradhatok nálad megint…?
Egy hét sem telt el, és Réka újra a barátnőjénél keresett menedéket. Dóra ugyan elutazott, de a férje unokatestvére már be is költözött.
— Honnan van ennyi rokona? Kimeríthetetlen a sor — fakadt ki.
— Gyere csak nyugodtan — legyintett Emese.
Egyedül élt, így gond nélkül befogadta Rékát, aki egyszerűen képtelen volt tovább elviselni, hogy az otthona folyamatos átjáróház legyen, és érezte, hogy ennek előbb-utóbb komoly következményei lesznek.
Réka hiába érezte úgy, hogy legszívesebben vissza sem menne a saját lakásába, végül kénytelen volt hazatérni. Gergő addig hívogatta – legalább ötször csörgött a telefonja –, és még azt is kilátásba helyezte, hogy személyesen megy érte, ha nem indul el, hogy világossá vált: most nem tréfál.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz