Otthon azonban semmi sem változott. A konyhában összeverődött társaság zaja az idegeire ment, a nevetések és a hangos beszéd szinte hasították a fülét. Valahányszor csörömpölés hallatszott, összerezzent. Úgy érezte, mintha nem is a saját lakásában lenne, hanem egy állandóan nyitva tartó vendégházban.

Amikor végre elbúcsúztatták a távoli unokatestvért, Réka keményen Gergő szemébe nézett.

– Idén ezek voltak az utolsó vendégek – jelentette ki határozottan. – A következő rokont küldd a nővéredhez. Vagy majd én intézem el.

– Mi ütött beléd? – értetlenkedett a férfi. – Miért vagy ennyire ingerült?

– Tényleg kérdezed? Elegem van abból, hogy átjáróház lett a lakásunkból. Nem akarok így élni tovább.

A rendetlenség, amit minden látogató maga után hagyott, különösen bosszantotta.

– Szívből jönnek, ajándékot hoznak – próbálta mentegetni őket Gergő. – Te meg…

Réka a komód felé intett. A polcon egymás mellett sorakoztak az egyforma porcelánfigurák.

– Nem tűnt fel, hogy mind ugyanabból az üzletből származik?

– Ajándékot nem illik kritizálni – sértődött meg a férje.

Néhány napig csend volt. Nem csöngetett senki, nem érkezett bejelentés újabb látogatóról. Réka fellélegzett. Talán végre megértette Gergő, mennyire kimeríti ez az egész.

De a nyugalom rövid életűnek bizonyult.

Egyik délután Ildikó állított be, maga mellett a legkisebb fiával.

– Gergő, hadd maradjon nálatok egy ideig Levente – kezdte minden bevezetés nélkül. – Felvételizni akar egy főiskolára.

– Miféle főiskolára most, az év közepén? – csattant fel Réka, mielőtt visszafoghatta volna magát.

– Majd elintézitek, hogy felvegyék – legyintett az asszony.

– Nyáron könnyebb lenne – próbált higgadt maradni Réka. – Addig járhatna különórákra, felkészülhetne.

– Az iskolából kirúgták – közölte rezzenéstelen arccal Ildikó. – Nem ülhet otthon tétlenül a következő tanévig. Ha mást nem, adjatok neki pénzt. Cserébe segít a ház körül. Remek rántottát tud sütni.

Réka káromkodva vonult be a hálószobába. Megvárta, míg az anyósa elmegy, aztán rázúdította a férjére mindazt, ami benne forrt.

– Te ezt komolyan gondoltad? Egy szót sem szóltál ellene!

– Rékám, ő az öcsém – felelte Gergő békülékenyen. – Segítségre szorul. Nem fordíthatok neki hátat.

– És az én véleményem nem számít?

– Miért ne számítana? De a családom a te családod is. Ráadásul a lakás közös.

– Igen, közösen vettük magunknak! – emelte fel a hangját Réka. – Nem azért, hogy mindenki másnak szállást biztosítsunk!

Talán még órákig vitatkoztak volna, ha Gergő egyszer csak meg nem torpan.

– Érzed ezt? Füstszag van.

Mindketten kirohantak a szobából, és hamar rájöttek, honnan terjeng a kellemetlen szag. Levente a konyhában próbált vacsorát készíteni: rántottát akart sütni, de a serpenyőt a tűzhelyen felejtette, és az már sűrű füstöt eregetett.

Leventét sem a konyhában, sem a nappaliban nem találták.

– A fürdőben van – jegyezte meg Gergő higgadtan, miközben Réka elzárta a gázt, lehúzta a serpenyőt a tűzről, majd víz alá tette, hogy legalább ne égjen tovább.

– Tönkretette a serpenyőt! – fakadt ki. – Az új serpenyőmet!