«Lecserélem a zárakat» — mondta Eszter határozottan
Ez a döntés bátor és megérdemelt.
A teáskanál halkan koccant a porcelán csészéhez. Eszter komótosan kavargatta a mézet, figyelve, ahogy az aranyló csíkok lassan eltűnnek a gőzölgő italban. Negyven esztendeje ugyanazzal a gondossággal készítette el az esti teát: öt perc áztatás, egy csipetnyi menta, egy kanál méz. Gábor így szerette. Pontosabban régebben így szerette.
Az előszobában csattant a bejárati ajtó. Eszter meg sem rezzent. Mostanában a férje egyre később ért haza, és minden alkalommal ingerültebben.
— Már megint üldögélsz? — vetette oda köszönés helyett, kabátját sem véve le. — Mindig ez a tea… Mintha nem lenne jobb dolgod az életben.
Eszter lassan felemelte a tekintetét. Nyugodtan, tartással.
— Jó estét, Gábor. A vacsora a sütőben van.
— Nem kérek — felelte kurtán, és a kulcsait a komódra hajította. — A kollégákkal ettem. Ég a munka a kezünk alatt, bent kellett maradnom.
A nő bólintott. Már megszokta a magyarázatokat. Az orrát azonban megcsapta egy ismeretlen női parfüm illata, amely a sáljából áradt. Ilyen illat nem lapult az ő polcán.
— Ennyire fontos az a munka? — kérdezte halkan.
— Ugyan, mit számít ez neked? — csattant fel Gábor. — Úgysem értetted soha, mivel foglalkozom. Negyven év alatt sem, most sem fogod.
Eszter belekortyolt a teába. Túl édes lett, de az arca rezzenéstelen maradt.
— Harminckilenc — javította ki csendesen.
— Tessék?
— Harminckilenc éve vagyunk együtt. A negyvenedik szeptemberben lesz.
A férfi legyintett.
— Lehet negyven, lehet ötven, teljesen mindegy! Minden nap ugyanaz. Te, ez a tea, ugyanazok a mondatok. Halálosan unalmas.
Ezzel bevonult a fürdőszobába, és úgy csapta be az ajtót, hogy beleremegtek a falak. Hamarosan vízcsobogás hallatszott. Eszter lassan kiitta a csészét, majd az előszobai tükör elé lépett. A kora ellenére csinos volt: alakja karcsú maradt, haja gondosan ápolt, az ősz szálak inkább méltóságot adtak neki. Kihúzta magát, és halványan elmosolyodott a tükörképére.
Megszólalt a telefonja.
— Eszter, ugye jössz holnap a kiállításra? — hallatszott Júlia élénk hangja. — Ott lesz Márk is, tudod, aki múltkor olyan lebilincselően mesélt Benedek festményeiről. Most személyesen vezet körbe minket.
— Természetesen megyek — felelte Eszter, és akaratlanul a fürdőszoba felé pillantott. — Háromkor találkozunk, ahogy megbeszéltük.
— Gábor nem fog morogni miatta? — nevetett Júlia.
— És miért kellene, hogy az ő véleménye határozza meg a programomat? — válaszolta nyugodtan. — Ő már rég a saját életét éli. Ideje, hogy én is a magamét éljem.
Amikor Gábor kilépett a fürdőből, Eszter már a számítógép előtt ült, és egy olasz nyelvtanfolyam tematikáját böngészte. Fiatal lányként arról álmodott, hogy egyszer látja Rómát, de mindig akadt fontosabb: gyerekek, munka, Gábor örökös „majd egyszer” halogatása. Most elhatározta, hogy nem vár tovább.
— Már megint a neten lógsz? — dörmögte a férfi, miközben elhaladt mögötte. — Csak szórod a pénzt ezekre a tanfolyamokra. Mire jó neked az olasz ennyi idősen?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz