Eszter megfordult a székével.

— Nekem fontos. Ősszel Rómába utazom.

Gábor megtorpant.

— Tessék? Miféle hirtelen ötlet ez?

— Nem hirtelen — mosolygott a nő. — Inkább egy új fejezet kezdete. Úgy látom, a tiéd már elkezdődött. Most én következem.

A férfi úgy nézett rá, mintha először látná igazán. A szemében meglepetés és bosszúság keveredett.

— Miféle új fejezet hatvanegy évesen? — horkant fel. — Inkább az unokára figyelhetnél, nem Rómára. Dóra keresett ma? Hogy van a kicsi?

— Szépen fejlődik — felelte Eszter, és lecsukta a laptopot. — Dórával minden nap beszélek. Ellentétben veled. Ami pedig a koromat illeti… éppen most érzem úgy, hogy hatvanegy évesen jött el az idő, hogy magamra is gondoljak.

Felállt, és visszasétált a konyhába. Gábor kelletlenül követte.

— Ezt most szemrehányásnak szánod? — kérdezte ingerülten. — Egész életemben dolgoztam, hogy semmiben ne szenvedj hiányt.

Eszter megállt, és szembefordult vele.

— Nem vádollak semmivel. Csak kimondom a valóságot: te a saját utadat járod, én pedig mostantól a magamét fogom.

Azon az éjszakán egymásnak háttal feküdtek az ágyban, köztük egy láthatatlan, mégis szilárd fal húzódott, amelyet egyikük sem próbált áttörni.

Reggel Gábor a szokottnál is korábban lépett le otthonról. Az ajtóból még odavetett valamit egy értekezletről, de a hangja tompa és kedvetlen volt. Eszter nem kérdezett vissza. Nyugodtan megreggelizett, rendbe tette a konyhát, felhívta a lányát, majd időpontjára indult a fodrászhoz. Délutánra találkozót beszélt meg Júliával.

— Eszter, ragyogsz! — csapta össze a kezét Júlia, amikor meglátta. — Új frizura? Hihetetlenül jól áll!

— Gondoltam, ideje változtatni egy kicsit — mosolygott Eszter, és végigsimított a frissen vágott haján. — Rómára hangolódom.

— És Gábor mit szólt hozzá? — kérdezte kíváncsian a barátnője.

Eszter apró, jelentőségteljes szünetet tartott.
— Semmit. Három napja nem jött haza. „Kiküldetés” — mutatott idézőjelet az ujjaival.

Júlia hitetlenkedve ingatta a fejét.
— És te ezt ilyen higgadtan mondod? Te tényleg szent vagy.

— Nem vagyok az — felelte csendesen Eszter. — Csak rájöttem, hogy nem akarok több energiát pazarolni olyasmire, ami felett nincs hatalmam. Tudod, egész életemben igyekeztem jó feleség és gondos anya lenni… de közben egyszer sem kérdeztem meg magamtól: én mit szeretnék?

A kiállítás után beültek egy hangulatos kávézóba. Eszter egy koktélt rendelt magának — ilyesmit korábban sosem engedett meg magának nappal.

— Az új kezdetre! — emelte poharát Júlia.

— Az önbecsülésre — javította ki Eszter, és összekoccintotta vele a poharat.

Amikor este hazaért, Gábor már otthon ült a nappaliban. A fotelben várta.

— Hol voltál? — kérdezte élesen. — Többször is hívtalak.

— Júliával kiállításon, utána beültünk valahova — válaszolta nyugodtan. — Történt valami?

— Nem… — morogta a férfi. — Csak furcsa, hogy nem talállak itthon.

Eszter halványan elmosolyodott.
— Érdekes ezt attól hallani, aki hetekre eltűnik.

— Dolgozom! — csattant fel Gábor.

— Tudom — bólintott higgadtan. — És nem faggatlak. Cserébe azt kérem, tartsd tiszteletben az én időmet is.