«Ne kérj többé ilyet tőlem» — zárta le Nóra határozottan
Kíméletlen önzés feltépi a családi sebeket.
Réka feldúltan, zilált hajjal rontott be a szobába. Majdnem hasra esett a földön heverő játékokban, de az utolsó pillanatban megkapaszkodott, aztán egyenesen az íróasztalnál ülő nővéréhez sietett.
– Nóra, kérlek szépen, segíts már! – könyörgött olyan kétségbeesett hangon, hogy a lány akaratlanul is összerándult. Meddig mehet ez még így? Szinte minden nap őt használják ingyen bébiszitternek. Nem elég már?
– Réka, péntekre már elvállaltam, hogy vigyázok rájuk – felelte Nóra igyekezve higgadt maradni, bár belül forrt benne a düh. Az asztalára mutatott, ahol tankönyvek és jegyzetfüzetek tornyosultak, köztük egy nyitott laptop és egy bögre kihűlt tea árválkodott. – Rengeteg tanulnivalóm van, közelednek az érettségik. Készülnöm kell, érted? Ráadásul ők a te gyerekeid, nem az enyémek!
– De hát a nagynénjük vagy, természetes, hogy besegítesz! – csattant fel Réka.
A két apróság, akik eddig a lábuknál játszottak plüssmackók, színes kockák és kisautók között, egy pillanatra megdermedtek a hangos szóváltásra, majd újra kergetőzni kezdtek a szobában.
Nóra fáradt sóhajjal figyelte őket. Nagynéni… ő még csak tizenhét éves. Előtte az érettségi, aztán a felvételi. Réka huszonnyolc, nem dolgozik, mégis teljesen magától értetődőnek veszi, hogy a kisebbik húgára bízza az ikreket. A kisfiú és a kislány tündériek voltak, de kimerítően elevenek. Egy perc nyugtot sem hagytak senkinek, állandó figyelmet követeltek, miközben az anyjuknak mindig akadt „halaszthatatlan” programja.
Leggyakrabban a barátnőivel tűnt el kávézókba vagy bevásárlóközpontokba. Vidáman, felvillanyozva tért haza, lelkesen mesélve az új ruhákról és a hosszú kávézgatásokról, miközben a gyerekek többnyire rokonokra maradtak, ritkább esetben bébiszitterre. A férje, az ikrek apja, csak késő este vetődött haza. Szorgalmasan utalta a pénzt a közös számlára, de úgy gondolta, az apai szerep ezzel ki is merül. A munka és a barátok fontosabbak voltak számára, mint az esti mese.
Amikor az édesanyjuk bejelentette, hogy elutaznak nyaralni, Nóra alig tudta visszafojtani az örömkiáltását. Egy teljes hét a tengernél, csak hármasban – sem gyerekzsivaj, sem kiborított gyümölcslé az új kanapén! Az apja szemében is megcsillant a lelkesedés; régóta vágyott rá, hogy végre nyugodt körülmények között töltsön időt a családjával. Szerette az unokáit, de a folytonos zaj őt is kifárasztotta.
Az indulás előtti napok izgatott készülődéssel teltek. Nóra segített bepakolni a bőröndöket, a kedvenc könyveit gondosan elrendezte a régi, megkopott hátizsákjába – abba, amely végigkísérte az iskolás éveit –, a tabletjét pedig biztonságos tokba csúsztatta. Már előre látta magát, ahogy a parton hever egy napernyő árnyékában, olvas, hűsítő italokat kortyol, és végre gondtalanul hallgatja a hullámok egyenletes morajlását.
A reptéren kezdetben minden gördülékenyen haladt. Nóra a szülei mögött sétált a hosszú, fényes folyosón, amelynek falait színes reklámok és hatalmas világtérképek borították. Már majdnem a beszállókapuhoz értek, amikor a lány tekintete megakadt egy ismerős alakon a check-in pultnál. Réka volt az – a férjével és a gyerekekkel.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz