Márkra néztem.

— Tudtam, hogy ide fogod költöztetni az egész pereputtyodat. Éreztem, hogy előbb-utóbb megjelenik a komplett kíséreted. Világosan megmondtam: ebben a lakásban csak ketten élünk, te és én. Sem anyuka, sem húgocska.

Nem vettél komolyan. Lecseréltetted a zárat a saját otthonomban. A holmimat pedig száműzted az erkélyre.

— Nem dobtuk ki, csak odatettük! — cincogta Réka.

— Ennek már nincs jelentősége.

Ránéztem az órára.

— Negyedóra múlva érkezik Gábor. Tapasztalt ember, jogász. A fiának vásárolta meg az ingatlant. A szerződésben egyértelműen szerepel, hogy üresen kell átadni.

Márk rogyottan zuhant le egy székre.

— Eszter… mit tettél? Mihez kezdünk most? A garzonunkat kiadtuk… a pénzből rendeztük Réka tartozásait…

— Ez a ti döntésetek volt — vágtam rá. — Üdv a piacgazdaságban.

Ekkor megszólalt a csengő.

Óvatosan lépkedtem a szétszórt, idegen tárgyak között, és ajtót nyitottam. A küszöbön Gábor állt: magas, csontos férfi, szemüvegben, hóna alatt irattartóval. Mögötte két erős testalkatú férfi várakozott, takarító cég logójával ellátott egyenruhában. A tekintetükből azonban látszott, hogy nem a felmosó a fő eszközük.