— Jó napot, Gábor — szóltam bele végül. — Igen, itt vagyok a lakásban. Igen… adódtak komplikációk. Az ingatlan nincs kiürítve. Igen, más személyek tartózkodnak bent. Várom.

A készüléket visszacsúsztattam a zsebembe.

— Kit hívtál? — élesedett meg Ilona hangja. — Valami szeretőt? Ki akarod rakni a férjedet a saját otthonából?

— A lakás tulajdonosát hívtam, Ilona.

Mintha megfagyott volna a levegő. Réka félúton megállt a rágásban. Márk arca elsápadt.

— Miféle tulajdonosról beszélsz? Ez a mi lakásunk.

— Pontosabban az enyém volt — javítottam ki nyugodtan. — Még a házasságunk előtt vettem, emlékszel? Három napja, amíg Debrecenben voltam, aláírtam az adásvételi szerződést. Az ügyletet tegnapelőtt elektronikusan be is jegyezték.

— A vételár már megérkezett a számlámra — tettem hozzá higgadtan. — A lakást teljes berendezéssel és minden műszaki cikkel együtt adtam el.

— Hazudsz! — sivított fel Ilona. — Ezt nem tehetted meg! Férji beleegyezés nélkül ez érvénytelen!

— Csak akkor kellene a hozzájárulása, ha közös vagyonról lenne szó — feleltem nyugodtan. — De nem az.