“A csoda már itt van” — Réka halkan bezárta előtte az ajtót
A hiábavaló remény cinikus és kétségbeejtő.
Amikor Réka ajtót nyitott, és a küszöbön meglátta Gábort, különös módon nem érte igazi meglepetés. Pedig arra egyáltalán nem számított, hogy a volt férje felbukkan. Pontosabban nem is a felbukkanása volt meghökkentő, hanem az, hogy egy nagy, gurulós bőrönd állt mellette. Ugyanaz a koffer, amellyel közel kilenc hónappal korábban elhagyta a lakást, ünnepélyesen kijelentve, hogy soha többé nem tér vissza.
– Szia, Réka – szólalt meg Gábor halvány, bizonytalan mosollyal. – Boldog új évet!
A nő viszonozta a mosolyt, de nem az öröm beszélt belőle. Inkább valami furcsa derű fogta el, már-már nevethetnékje támadt a helyzet abszurditásától. Végül azonban visszafogta magát; egy kacaj most gyerekes és kínos lett volna.
– Szia, Gábor – felelte higgadtan. – Mi járatban vagy?
A férfi jelentőségteljesen a bőröndjére pillantott, mintha ezzel mindent elmondana. Úgy tűnt, azt várja, hogy Réka magától is rájöjjön: nem látogatóba érkezett. Visszajött. Közben szemében felvillant a tanácstalanság: miért áll még mindig az ajtóban az asszony, miért nem hívja beljebb abból a lakásból, ahonnan ünnepi ételek csábító illata szűrődött ki?
A felső emeletről nevetgélve jöttek lefelé a szomszédok. Szilveszter éjszakáján mindenki felszabadultabbnak tűnt, mintha az új év valóban tiszta lapot ígérne. Gábor is ebbe a reménybe kapaszkodott. Fél órával korábban még biztos volt benne, hogy ma minden jóra fordul. Hiszen csak nem csapja be előtte az ajtót Réka, bármennyi sérelem is gyűlt fel köztük.
– Réka néni, boldog új évet! – dörmögte vidáman Márk, a szomszéd fiú, aki Levente legjobb barátja volt, és akit Réka szinte a születése óta ismert. Gábort észre sem vette, vagy legalábbis úgy tett, mintha ott sem állna; kezet sem nyújtott neki.
– Köszönöm, Márk, neked is minden jót! – válaszolta Réka kedvesen. – Add át az üdvözletem édesanyádnak és a nagymamádnak is. Ha gondolják, nézzenek be hozzánk, már megterítettünk.
– Majd szólok nekik, amikor felhívom őket – felelte Márk. – De én most megyek a többiekkel a város szélére, egy kis házibulira. Tudod, szilveszter…
Réka bólintott. Levente már délután elutazott ugyanoda, egy barátjuk hétvégi házába, hogy ott búcsúztassák az évet. Márk és a barátnője most indultak utánuk, hogy csatlakozzanak a társasághoz.
– Akkor majd felmegyek én hozzájuk köszönteni – mosolyodott el Réka, majd újra Gáborra nézett. – Most pedig mondd meg végre: miért jöttél?
A férfi arca megrándult, elsápadt, és hirtelen elveszítette azt a magabiztosságot, amely mindig is jellemezte. Réka ilyennek még sosem látta. Gábor korábban határozott volt, biztos a döntéseiben. Most azonban, közel kilenc hónap különélés után, úgy tért vissza, abban a meggyőződésben, hogy gondolkodás nélkül visszafogadják, és minden ott folytatódhat, ahol egykor abbamaradt.
Valami azonban nagyon félresiklott.
– Visszajöttem – szólalt meg Gábor bizonytalan, megremegő hangon. – Köszönteni akartalak benneteket, hoztam ajándékokat is. Benedek itthon van?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz