– Itthon – felelte Réka röviden, és bólintott.

– Anya, ki az? – hallatszott ki a lakásból egy fiatal női hang. Eszter volt az, Réka középső lánya. Kilépett az előszobába, és amikor meglátta Gábort, a meglepetés egy pillanatig nyíltan kiült az arcára. Nem is próbálta leplezni.

– Szia, Eszter – próbálkozott Gábor.

A lány csupán egy visszafogott biccentéssel válaszolt, majd szó nélkül visszafordult a konyhába, ahol a sütőben már pirult az almával töltött kacsa – Réka ünnepi specialitása, amelynek illata betöltötte az egész lakást.

– Gábor, ez most nagyon rosszkor jött – mondta Réka halkan, de határozottan. – Kérlek, gyere vissza holnap. És ne bőrönddel.

A férfi sértetten összeszorította a száját.

– Miért mondod ezt? Hiszen te akartad, hogy hazajöjjek…

Valóban így volt. Fél évvel korábban Réka még könyörgött neki. Megalázkodva kérte, hogy gondolja át, ne dobja el a közös életüket. Az első házassága kudarcba fulladt, és a másodikat úgy élte meg, mint egy esélyt a javításra, mintha végre helyrehozhatná mindazt, amit egyszer már elrontott. Hat éven át azt hitte, minden rendben van. Legalábbis ő így látta.

Aztán kiderült, hogy Gábor egészen másként élte meg a családi mindennapokat. Zavarta Réka nagyobbik fiának viselkedése, Eszter kamaszkora is állandó feszültségforrás lett, és egyre gyakrabban rótta fel, hogy a felesége mindig a gyerekek oldalára áll. Réka pedig valóban őket védte – ösztönösen, kérdés nélkül.

De a szakadás igazi oka nem ez volt. Gábor életében feltűnt valaki más. Egy fiatalabb, csinosabb nő, aki olyan volt számára, mint egy üres lap: tiszta, formálható, tele lehetőséggel. Elbűvölte az újdonság varázsa. Úgy érezte, ismét pezseg benne az élet, mintha visszakapta volna az elveszett fiatalságát. Beleugrott a szenvedélybe, élvezte a frissességet, a könnyedséget.

Csakhogy néhány hónap múltán ráébredt, hogy nem erre vágyik igazán. A lobogás gyorsan kialudt, és a fiatal lány mellett hiányzott neki az otthon melege, a megszokott rend, az a csendes biztonság, amelyet korábban természetesnek vett. A nyugodt esték, a közös vacsorák, az ismerős illatok – mindaz, amit akkor nem értékelt.

– Igazad van, akartam, hogy visszagyere – mondta Réka nyugodtan. – De azt hónapokkal ezelőtt akartam. Most már nem.

Gábor arca elvörösödött. Ostobán érezte magát, ahogy a lépcsőházban állt a bőröndjével. A szomszédok, akik épp akkor érkeztek haza és boldog új évet kívántak, kíváncsian végigmérték.

– Legalább engedj be – kérte feszengve. – Nem maradhatok itt a folyosón. Felnőtt emberek vagyunk.

Réka halványan elmosolyodott.

– Most jut eszedbe, hogy felnőtt vagy? Pár hónapja még azt magyaráztad, hogy újra húszévesnek érzed magad, tele energiával. Mint egy kamasz. Negyvenöt éves kamasz – tette hozzá csípősen. – Nevetséges volt.

– Haragszol rám – vágta rá Gábor fintorogva. – Még mindig haragszol amiatt…

– …Vivien miatt – fejezte be Gábor ingerülten. – Nem tudod megbocsátani, hogy vele voltam. Pedig te mondtad, hogy képes vagy mindent lezárni, tiszta lappal indulni, mintha meg sem történt volna. Azt hajtogattad, hogy a megbocsátás fontos!