«Pakolj össze, és menj el» — mondta Eszter metsző hangon
Kegyetlen csalódás; soha többé nem bízhatok.
Eszter a saját kulcsával nyitotta ki a lakás ajtaját. Alig lépett be, máris nevetés ütötte meg a fülét a folyosó végéről – férfi és női hang keveredett benne, felszabadultan, bizalmasan. Amikor lehajtotta a fejét, rögtön kiszúrta az előszobában heverő idegen cipőt: apró méretű, hófehér sportcipő volt, feltűnően drága darab. Eszter értett a minőséghez, pontosan tudta, mennyit érhet. Mellette ott állt Gábor jól ismert cipője.
Értetlenül indult a nappali felé. A kacagás a hálószobából szűrődött ki. Óvatosan benyomta az ajtót, és a látvány egy pillanat alatt mindent világossá tett: a férje egy fiatal, csinos nővel ült az ágyban, összebújva, és valamit néztek a telefon képernyőjén. Olyan önfeledten nevettek, hogy észre sem vették az ajtóban álló asszonyt.
– Sziasztok. Ennyire mulatságos? Megmutatjátok nekem is? – kérdezte Eszter halkan, de a hangja mögött feszült indulat vibrált.
Mindketten ledermedtek. A lány ijedten húzta magára a takarót.
– Eszter? Nem a munkahelyeden kellene lenned? – hebegte Gábor.