«Nem adom oda senkinek!» — könyörgött a terhes lány
Szörnyű és mégis gyönyörű meglepetés vár.
Erika nagy csattanással húzta be maga mögött a bejárati ajtót.
Már kora reggel az a nyomasztó érzése támadt, hogy ez a nap semmi jót nem tartogat számára. Dóra, a tizenkilenc éves lánya nemrég egy aprócska cicát hozott haza, akit Málnának nevezett el, és az állatka ezúttal a fürdőszobaszőnyegen hagyott maga után nem kívánt „meglepetést”.
Erika nehezen szánta rá magát, hogy ezért leszidja a lányát. Tudta jól, hogy Dóra jó szándékkal cselekedett, gondoskodni akart a kis jószágról, és általában lelkiismeretesen el is látta a feladatait. Az alomtálca mindig időben ki volt takarítva, kimosva, sőt még ki is tette száradni. A mai incidens azonban így is kibillentette az egyensúlyából.
Dóra a szobájában ült, kínai szavakat magolt. Amikor az anyja hangosan szólt neki, résnyire nyitotta az ajtót, és levette a fejhallgatót.
– Anya, kérlek, intézd el te! – nyafogta könyörgő arccal. – Tudod, hogy rosszul leszek az ilyesmitől. Csak most az egyszer, jó?
– Nincs rá időm, elkések a munkából! – vágta rá Erika türelmetlenül.
– De nekem sincs egy szabad percem sem, mindjárt itt a vizsgaidőszak! – tárta szét a karját Dóra, tágra nyílt szemmel.
Erika sóhajtott, mire a lánya odalépett hozzá, átölelte, és hízelgő hangon hozzátette:
– Anyuci, te vagy a legszebb és a legjobb a világon! Kérlek, tényleg utoljára.
– Te aztán tudsz hatni az emberre, Dóra – mosolyodott el kelletlenül Erika. – Rendben, de több ilyen nem lesz.
– És anya… – kezdett bele bizonytalanul a lány. – Holnap Márk szeretett volna…
– Már megint ez a Márk? – csattant fel Erika. – Elég volt a szerelmes játékból! Előbb fejezd be rendesen az egyetemet, találj munkát, állj meg a saját lábadon! Nem akarok többet hallani róla!
– De csak annyit akartam mondani, hogy holnap…
– Csend legyen!
Dóra sértődötten forgatta a szemét, visszatette a fejhallgatót, és demonstratív mozdulattal eltűnt a szobájában.
Erika sietve indult el otthonról, és szaporán lépkedett a buszmegálló felé. Ha lekési a járatot, ismét végig kell hallgatnia a vonatvezető brigádvezetőjének megjegyzéseit.
Gábor alapvetően nem volt rossz ember, de ha arról volt szó, hogy rendre utasítsa Erikát, mindig talált rá alkalmat. A kollégák gyakran ugratták azzal, hogy biztosan tetszik neki a nő. Erika ilyenkor csak legyintett.
– Ugyan már, ne beszéljetek butaságot! – felelte rendszerint. – Látszik rajta, hogy ki nem állhat.
Nem értette, miért ilyen ellenséges vele Gábor, ezért igyekezett a lehető legkevesebbszer a közelébe kerülni. A buszt most még éppen elérte, és az ablak mellé is le tudott ülni. Leszálláskor azonban megbotlott a járdaszegélyben, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy egy pillanatra elsötétült előtte a világ.
Amikor a szerelvényhez sántikált, abban reménykedett, senki sem figyelt fel rá. A harisnyája több helyen felszakadt, a szoknyája piszkos lett, az inge egyik ujja pedig kiszakadt.
Ekkor egy jól ismert hang ütötte meg a fülét:
– Jó reggelt, Erika. Mi történt magával? Csak nem egy átmulatott éjszaka után érkezett?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz