«Kérlek, ne hordj haza több szemetet!» — Eszter kétségbeesetten
Ez a titkos szenvedés felkavaró és elfogadhatatlan.
— Anya, már megint ezt csinálod? — fakadt ki Eszter, amikor meglátta az ajtóban az édesanyját egy hatalmas nejlonszatyorral a kezében. — Most épp mivel állítottál haza?
A szemétből kihalászott játékokkal? Vagy valakinek a múlt századból itt maradt gönceivel? Ugyan mondd, mit szántál nekem ajándékba ezúttal?
Hányszor kértelek, hogy ne hordj ide mindenféle ócskaságot? Komolyan mondom, anya, ha ezt nem hagyod abba, kénytelen leszek teljesen megszakítani veled a kapcsolatot!
Eszter tizennégy éves koráig teljes családban nevelkedett, egészen addig, amíg az apja be nem adta a válókeresetet. Addig viszonylagos jólétben éltek, semmiben sem szenvedett hiányt, mindene megvolt, amire egy kamasznak szüksége lehetett.
A válás után Renáta először fogadott el használt ruhákat egy barátnőjétől — saját magának és a lányának is. Így próbált spórolni.
— Most egy ideig nem futja új holmikra — magyarázta Eszternek. — Látod, apád a válás óta mintha elfelejtett volna bennünket. Egy fillérrel sem segít.
Az élet nehezebbé vált, a pénz szinte mindenre kevésnek bizonyult. — Légy türelemmel, kislányom. Talán idővel rendeződik a helyzet, és újra úgy élhetünk, mint régen.
Eszter azonban mereven elutasította, hogy mások levetett ruháit hordja.
— Így is én vagyok az osztályban a legrosszabbul öltözött! — csattant fel. — Azt akarod, hogy még jobban kinevessenek? Tedd el, én ezt biztosan nem veszem fel!
Renáta csak széttárta a karját.
— Ahogy gondolod. Ha nem kell, hát nem kell. Sajnos mást nem tudok adni.
Ahogy teltek az évek, Eszter cseperedett, az anyja viszont maradt a régi munkahelyén: egy kollégium portáján dolgozott éjjeliőrként, noha eredetileg könyvelő volt a szakmája. Magasabb fizetésű állás szóba sem jöhetett nála; hallani sem akart a váltásról.
— Inkább keresek kevesebbet, de legalább nyugalomban dolgozom! — ismételgette. — A hat év könyvelés maga volt a pokol. Annyi ideget ott hagytam, hogy abból másnak egy életre elég lenne.
Eszter hamar munkát vállalt. Úgy érezte, kötelessége támogatni az anyját, ráadásul szeretett volna végre úgy kinézni, mint a kortársai. Vágyott az elismerő pillantásokra, amelyekből addig a külseje miatt egy sem jutott neki.
Renáta közben egyre több előnyt fedezett fel a használt holmikban. Rendszeresen járta a barátnőket, szomszédokat, ismerősöket, és amit csak lehetett, összegyűjtött. Rájött, hogy így gyakorlatilag nullára csökkentheti a ruházkodási kiadásokat.
— Ugyan, hova kéne nekem kiöltöznöm? — mondogatta, miközben újabb, siralmas állapotú darabot húzott elő a táskájából. — Nézd csak ezt a zakót! Igaz, a hátán kissé kifakult, de itthonra még tökéletes lesz.
— Gondold el, mennyit spórolok így! — lelkendezett. — Ha még az élelmiszert is ingyen adnák, királynőként élhetnénk!
A következő lépés már a kukák világa volt. Renáta hamar felfedezte, hogy az emberek meglepően sok, még használható tárgytól válnak meg gondolkodás nélkül — bútorokat is kidobnak, amelyekről első pillantásra látszik, hogy egy kis javítással még hosszú ideig szolgálhatnának.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz